Még mindig meghaladja az ezret az olyan iskolák száma, ahol hiába keresnénk az épületben a vécét

És persze nem csak az iskolákban uralkodnak minősíthetetlen állapotok.

Hirdetés

Ha valaki nem tudná, november 19-én van a vécé világnapja. Na most ezt Romániában nagyon sok helyen nem lehet normális, a 21. századi igényeknek megfelelő angol vécével ünnepelni.

Többek között számos oktatási intézményben sem.

A belügyminisztérium adatai szerint – amelyeket az Edupedu.ro oktatási ügyekkel foglalkozó portál kérésére szedett össze – az idei tanév kezdetén Romániában összesen 1176 olyan iskolát tartottak számon, ahol csak udvari vécé szolgálta a tanulók higiéniai szükségleteit.

Ezek többsége természetesen vidéken található.

A helyzet csigalassúsággal javul az elmúlt évekhez képest, 2017-ben ugyanis ez a szám még 2219, 2018-ban 1489, idén májusban pedig 1180 volt. A belügy szerint idén májustól szeptemberig csupán négy iskolában rendezték a vécék helyzetét.

A rendes vécék hiánya zömmel az elmaradott moldvai régiót sújtja, míg a legjobban ellátott környék Bukarest és Brassó megye.

Hirdetés

Az is kiderült, hogy a vidéki óvodák egynegyedében ugyancsak udvari vécé várja a gyerekeket, a fűtést pedig szilárd tüzelőanyagot égető kályhával biztosítják.

Na nem mintha csak az iskolákban lenne gond. 2018-ban az ország lakosságának több mint egynegyede – 27,7 százalék – lakott olyan ingatlanban, ahol nem volt illemhely a falakon belül. Igaz ugyan, hogy ez javulás a 2017-es 29,7 százalékhoz képest, de az adat megdöbbentő volta mindjárt jobban szembeötlik, ha megemlítjük, hogy az Európai Unió átlaga 2,1 százalék. Ezzel Románia messze a legrosszabb helyezést foglalja el az EU-ban.

Vagyis sajnos Európában is van olyan ország még, ahol igencsak aktuális a vécé világnapjának üzenete.

Az ENSZ 2013-ban nyilvánította világnappá az ázsiai eredetű vécénapot, hogy így hívják fel a figyelmet a higiéniára és a szennyvízkezelés fontosságára, ugyanis még napjainkban is több száz millió ember végzi a szabadban a dolgát illemhely hiányában.

Hirdetés