Maros megyében sikerült kilenc autónak egymásba hajtani

A gyulakutai tömegbaleset során senki sem sérült meg, hála Istennek.

Hirdetés

Emlékeznek még minden balesetek anyjára az A2-es autópályán? Amikor nem kevesebb, mint 55 autó szaladt egymásba a ködben.

Nos, szombaton valami hasonló történt a Maros megyei Gyulakután. Igaz, ez a tömegbaleset a korábbi unokája lehetne csupán, ugyanis „mindössze” kilenc járgány hajtott egymásba. És ezúttal nem lehetett a ködre se hivatkozni. A baleset pofonegyszerű oka az volt, hogy az autósok nem tartották be a józan követési távolságot.

Az eredmény: kilenc káros gépjármű. Emberéletben szerencsére nem esett kár, sérültek sem voltak, ami némiképp érthető, hiszen a Gyulakután áthaladó 13A országút azért nem autópálya, ahol 130-cal lehet nyesni.

Az illetékes hatóságok kivonultak a helyszínre, lefolytatták a vizsgálatot és hamarosan felgöngyölítik az ügyet.

Hirdetés