Egy községi polgármester eladta a földjét a Lidl-nek, csak azt nem vette figyelembe, hogy a telek szomszédságában fontos katonai objektum működik. Lett is cirkusz belőle.
Azt sem tudja az ember, sírjon vagy nevessen azon a szép kis konfliktuson, amit egy Dolj megyei község polgármestere generált, s melynek a másik két főszereplője a Lidl szupermarketlánc és a védelmi minisztérium.
Szóval adott Cârcea községvezetője, aki úgy döntött, eladja a saját tulajdonában lévő földterületet a Lidlnek, amelynek képviselői épp egy jó nagy logisztikai központot akarnak felhúzni a környéken.
Ezt Valerică Pupăză ügyesen le is papírozta az alpolgármester segítségével, nehogy összeférhetetlenség miatt cseszegetni kezdjék, s olyan szép summát vasalt fel, hogy a legfontosabb dolgot el is felejtette: a földterület mellett egy komplex radarrendszer működik, amely a román légvédelem rendkívül fontos központjának számít, direkt kommunikál a deveselui katonai támaszponttal, s mint kiderült, nem ártott volna első körben kérvényezni a védelmi minisztérium beleegyezését.
A tranzakciót követően a Dolj megyei tanács ki is állította az építkezési engedélyt, a Lidl pedig tavaly neki is látott a munkálatoknak, a védelmi minisztérium azonban közbelépett, beperelte a megyei önkormányzatot, és kérvényezte az építkezés leállítását.
Mihai Neaţu, a megyei tanács alelnöke azt állítja, minden jogszabályt figyelembe vettek, amikor kiállították az engedélyt, s bár a szóban forgó telek szomszédos a katonaság tulajdonában lévő területtel, nincs olyan jogszabály, amely kimondja, hogy ilyen esetben engedélyt kell kérni a védelmi minisztériumtól.
Ehhez képest a védelmi tárca azzal érvel, hogy az építkezési engedély kiállításakor figyelembe kellett volna venni, hogy a létesítmény egy fontos katonai objektum mellett épül, zavarhatja a radarrendszer működését, ezért a katonai főparancsnokság beleegyezésére is szükség lett volna.
Nemzetbiztonság ide vagy oda, a polgármester egyelőre hallgat, a Lidl pedig egyelőre felfüggesztette az építkezést a radarrendszer mellett. Május 25-én bírósági tárgyalás lesz az ügyben, ott derül ki majd, hogy végül kinek van igaza.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.

További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.