Elsőre sem volt semmi értelme, most, hogy otthon maradhatnak a tünetmentes és az enyhe tüneteteket produkáló fertőzöttek, még kevésbé lenne.
Emlékszünk még a kolozsvári sportcsarnokban nagy csinnadrattával kialakított kampánykórházra, melynek küszöbét soha egyetlen fertőzött sem lépte át? Most, hogy a tavaszi szükségállapot idején regisztrált napi esetszám többszörösével küzdenek az orvosok, egyre inkább telítődnek a kórházak, és ideig-óráig elfogytak az intenzív terápiás helyek száma is Kolozs megyében, adódik a kérdés, hogy nem-e lehet újra kórházzá alakítani a sportcsarnokot. Neki is szegezték a kérdést a Kolozs megyei prefektusnak, Mircea Abrudeannak, aki elfogadható magyarázatot adott arra, hogy ez miért nem lehetséges. Viszont ez semmivel sem csökkenti annak a ténynek a kínosságát, hogy mekkora pénzkidobás és energiapocsékolás volt tavasszal nekiugrani egy ilyen kampánykórház kialakításának.
Szóval a kormánymegbízott kifejtette, hogy azért nem szükséges újra kampánykórházban gondolkodni, mert ma már a tünetmentes vagy a könnyű lefolyású koronavírus-fertőzöttek otthoni elkülönítésben maradhatnak, nem szükséges kórházba vonulniuk, a szóban forgó kampánykórház pedig éppen ezeket az eseteket látta volna el.
Nyilván, a sportcsarnok nem rendelkezett komolyabb felszereléssel, tehát a súlyosabb betegek ellátására totálisan alkalmatlan helyszín lett volna, nem beszélve arról, hogy az orvosok száma sem teszi lehetővé egy ilyen létesítmény működtetését. Az egészségügyi minisztérium ezzel kapcsolatos rendelete egyébként azt írja, hogy a tünetmenteseket és a könnyű lefolyású fertőzéseket alternatív helyszíneken is lehet kezelni, tehát elviekben egy kampánykórházban is, de érthető módon a páciensek inkább az otthoni lábadozást választják.
A sportcsarnokban májusban rendeztek be kampánykórházat, 350 ággyal. Egy hónappal az átadása után Emil Boc polgármester bejelentette, hogy június 10-től fokozatosan visszatér a sportélet a BT Sportcsarnokba. A létesítménybe egyetlen páciens se tette be a lábát, pedig meglehetősen drága mulatság volt: egymillió lejt vertek el rá. Igaz, nem közpénzből, hanem egy áruházlánc és partnerei befektetésével. Legalább a kampánykórház bútorzata és felszerelése a Kolozs megyei katasztrófavédelemhez került, így ha újabb szükségállapot jön, nem kell újakat vásárolni. Már ha addig nem mennek tönkre.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.