// 2025. május 10., szombat // Ármin, Pálma

Lerohadt egy város távhőszolgáltatója, szerelők helyett pappal és egyházi szertartással próbálták orvosolni a helyzetet

// HIRDETÉS

Eredeti megoldás, bár a hatékonysága kétséges.

A lehető legmagasabb fórumnál próbált intézkedni a dél-romániai Gorj megyében található Motru város távhőszolgáltatójának vezetője, miután az üzemben meghibásodás lépett fel, és az egész városban leállt a távhő- és a melegvíz-szolgáltatás.

A településen a beszámolók szerint még december 30-án beütött a krach, a lakásokban és az intézményekben fagyoskodnak az emberek, a benti hőmérséklet már a külsőhöz közelít.

A meghibásodás miatt összesen mintegy 15 ezer ember szenved.

Alapesetben ilyenkor az üzem vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy a műszaki problémát műszaki eszközökkel, konkrétan pedig az arra kiképzett szerelők segítségével hárítsa el.

A motrui szolgáltató vezetője azonban nem ennyire földhözragadt, így ő ennél jóval magasabbra tört.

Ennek nyomán egyenesen a Fennvaló segítségét kérte – na nem személyesen, hanem egy közvetítőm keresztül.

Így aztán pópát hívatott a meghibásodás helyszínére,

ahol aztán az a rozsdásodó csövek labirintusának közepén tartott egyházi szertartást azért, hogy a hely felszentelése nyomán eltakarodjon a gonosz meghibásodás, a probléma pedig minél hamarabb megoldódjon.

Hogy ez hatásos lesz-e azt csaj a Jóisten tudhatja.

A jelen levő munkások minden esetre az első döbbenet után jól szórakoztak, a város polgármestere pedig a jelek szerint kissé szkeptikus, mivel arra kérte a megyei tanfelügyelőséget, hogy halassza el a hétfői iskolakezdést, vagy kezdődjön online a tanítás, hogy a diákoknak ne kelljen a jéghideg osztálytermekben dideregniük.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban
Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Románia ügyvivő elnöke kinevezte a PNL ügyvivő elnökét ügyvivő miniszterelnöknek…
Főtér

Románia ügyvivő elnöke kinevezte a PNL ügyvivő elnökét ügyvivő miniszterelnöknek…

… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában
Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat
Székelyhon

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat

A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.

// még több főtér.ro
Óriásit nyert George Simion
2025. május 05., hétfő

Óriásit nyert George Simion

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.