George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
Az elnökválasztás megismételt vasárnap első fordulója, George Simion első helye és egy AUR-színezetű kormányzás lehetőségének megjelenése után az első konkrét gazdasági következmény az volt, hogy az euró kedden átlépte az 5 lejes pszichológiai határt, azóta pedig még rosszabb lett az árfolyam (szerdán 5,0991 lej volt egy euró a hivatalos jegybanki árfolyam szerint).
Ez a mozgás jól jelzi, hogy a romániai gazdaság durván meg fogja érezni Simion esetleges győzelmét. Persze ehhez a helyzethez az utóbbi kampányév durva kampányköltekezése is hozzájárult.
A sötét irányt Tánczos Barna RMDSZ-es ügyvivő pénzügyminiszter is megerősítette. A tárcavezető szerdán arról beszélt, hogy a nemzeti bank is megerősítette: a lej-euró árfolyamra nyomás nehezedik.
Emiatt – folytatta Tánczos –, hogy (repülőgépes hasonlattal) „elképzelhető a gazdaság rázós (hard) leszállása, az igen rázós (very hard) leszállás pedig akkor várható, ha folytatódik a politikai bizonytalanság”.
De van még rossz hír: adó- és illetékemelés is következhet. Az ügyvivő pénzügyminiszter ezzel kapcsolatban azt mondta: egy héttel ezelőtt még azt gondolta, hogy lehetséges lenne a 2025-ös évet adóemelés nélkül végigvinni.
Tánczos Barna úgy gondolja, ha Romániának a legrövidebb időn belül kormánya lesz, az stabilizálja és kezelhetővé teszi a helyzetet.
– fogalmazott az ügyvivő pénzügyminiszter.
George Simion kedden este interjút adott a Digi24 hírtelevíziónak, és bevallotta, hogy hazudott a kampányban. Nem mintha akkora meglepetés lenne, hogy egy politikus hazudik a választási kampányban, de az AUR elnökjelöltje nyíltan el is ismerte.
Simion kampányának egyik legfogósabb szociális üzenete az volt, hogy az állami lakásügynökség (ANL) 35 ezer euróért fog majd lakásokat építeni a rászorulóknak. Ezt az ígéretet masszív kételkedés fogadta széles körben, hiszen aki egy kicsit is ismeri a romániai ingatlanállapotokat, tudja, hogy ennyi pénzért nem lehet lakást építeni.
Az interjúban George Simion nyíltan elismerte, hogy az egész csak kampányfogás volt.
– utalt az első elnökválasztási fordulóban elért eredményére a szuverenista jelölt.
George Simion, az AUR államfőjelöltje azt szeretné, ha az állam központi és helyi intézményeiben 500 ezerrel kevesebben dolgoznának. Magyarán: a jelenlegi 1,3 millió közalkalmazottból csak 800 ezret kell megtartani, félmilliót pedig el kell bocsátani.
Simion szerint ez nem egyszerre, hanem a következő öt év során történne, az AUR kormányzati programja ugyanis kétharmaddal csökkentené az állami intézmények számát.
A szuverenista jelölt úgy gondolja: a közszféra túl nagyra nőtt, a technológia és a digitalizáció alkalmazása pedig sokkal hatékonyabbá teheti az államadminisztrációt.
Nicușor Dan, a május 18-i második elnökválasztási fordulóba jutott másik jelölt szerint Simion terve „ostobaság”.
– reagált Nicușor Dan az 500 ezer közalkalmazott elbocsátásának tervére.
Dan szerint egyébként elkerülhető az adók és illetékek emelése is az állami kiadások és az adócsalás drasztikus csökkentésével és az EU-alapok megfelelőbb felhasználásával.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.