Az eset nem Amerikában, hanem itt a közelben, Botoșani megyében történt csütörtökön.
Nem túl gyakran fordul elő Romániában, hogy autós üldözéshez, lövöldözéshez, végül a sofőr halálához vezessen egy közúti igazoltatás, csütörtökön viszont megtörtént az akciófilmekbe illő jelenet Botoșani megyében, Flămânzi közelében. A rendőrségi közlemény beszámolója szerint egy rendőri egység jelentette a központnak, hogy üldözőbe vettek egy sofőrt, aki nem állt meg a jelzésükre, és azt gyanítják, hogy ittasan ült volánhoz, így veszélyt jelent más sofőrökre, járókelőkre nézve.
Három járőrautó is akcióba lendült, megpróbálták elállni az ámokfutó útját, de ő nem fékezett. Úgy tűnt, hogy neki akar hajtani a rendőrautóknak, ezért az utolsó pillanatban a rendőrök félrehúztak az útról.
Újabb autós üldözés következett, melynek során először figyelmeztető lövéseket adtak le, végül az autó kerekeire célozva próbálták megállítani a 37 éves férfit. Egy golyó megsebesítette, autójával lesodródott az útról, nekicsapódott egy hídfőnek, majd 30-40 méter csúszás után az út széli töltésoldalon kötött ki. A rendőrök mentőt hívtak a helyszínre, de amint a helyi sajtó beszámolójából kiderül, a férfi életét vesztette.
A fedélzeti kamera megörökítette az üldözést:
A szemtanúk azt állítottak, hogy az idegen rendszámtáblával rendelkező Mazdára a rendőrök azután is lőttek, hogy a baleset bekövetkezett.
Az ügyben ügyészségi eljárás indult, mely remélhetőleg tisztázza a homályos részleteket is.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.