// 2026. június 13., szombat // Antal, Anett

Nyakunkon a krízis – csak tíz ágy maradt a súlyos betegek számára az egész országban, nyolc megye már „vörös”

// HIRDETÉS

Kevesebb teszt mellett is több mint hatezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. Egyetlen megnyugtató hír sem érkezik a járványfrontról.

A járványügyi szakértők jóslata beteljesedett: már most iszonyú teher nehezedik az egészségügyre, az egész országban alig tíz ágy maradt az intenzív terápiás kezelésre szoruló koronavírus-fertőzöttek számára. A kommunikációs csoport vasárnapi közleménye enyhén szólva nyugtalanító e tekintetben:

  • míg szombaton a kórházakban 9852 fertőzöttet ápoltak, ebből 1195 páciens állapota súlyos volt,
  • vasárnap már 10 313 beutalt személyt regisztráltak, közülük 1220-an (!) szorulnak intenzív terápiás kezelésre.

Korábban azt is jelezték a szakorvosok, hogy 27%-os országos átoltottság mellett ne csodálkozzunk, hogy olyan sok a súlyos beteg, nem kizárt, hogy napokon belül a napi tízezres esetszámot is simán meghaladjuk.

Az elmúlt 24 órában (az egy nappal korábban regisztráltakhoz képest) jóval kevesebb teszt mellett is 6333 új koronavírusos beteg került be a járványügyi nyilvántartásba, ami ismét csak egyértelmű jele annak, hogy a helyzet egyre súlyosabb.

A kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek mellett 49 407-en otthon lábadoznak, 9185-en pedig intézményes karanténban. Szombat reggel óta 111 halálesetet hoztak összefüggésbe a koronavírus-fertőzéssel.

Bukaresten kívül már nyolc megye Beszterce-Naszód, Temes, Szatmár, Máramaros, Kolozs, Teleorman, Ilfov és Dolj – vörös zónás a fertőzöttségi ráta növekedése miatt. A legrosszabb a helyzet Ilfovban, ahol ezer lakosra már 5,38 fertőzöttel kalkulálnak, de Temes megye is már 4,87-nél tart.

Tovább növekednek a számok a nagyobb városokban is, Kolozsvár például már 4,87 ezreléknél tart, Temesvár viszont a 6-ot is átlépte, ott a járványügyi hatóság már hétfőn dönteni fog az újabb szigorításokról.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo
Főtér

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához
Székelyhon

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához

Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.

// még több főtér.ro