Közel kétszázezer diák már kapott vakcinát, az oltakozási kedv azonban tovább csökken az országban

A jó hír az, hogy a járványhelyzettel kapcsolatos sarokszámok is fokozatosan csökkennek.

Hirdetés

Miközben az oltakozási kedv továbbra is csökkenő tendenciát mutat, meglehetősen jó hír is érkezett ma a témában, egyenesen a miniszterelnöktől: az adatok azt mutatják,

a 18 év alattiak közül már 98 134-en kaptak valamelyik koronavírus-elleni vakcinából,

amióta a kiskorúak számára is lehetővé tették az oltakozást. A 18-19 évesek közül is közel 100 ezren kaptak oltást.

A diákok körében elvégzett felmérés viszont már nem ennyire biztató, Florin Cîțu a keddi sajtótájékoztatóján azt mondta,

a megkérdezettek fiatalok alig 45 százaléka tartja fontosnak, hogy beoltassa magát,

ezért az oktatási miniszterrel együtt arra kérte a szülőket és a pedagógusokat, hogy népszerűsítsék az oltás fontosságát.

A legfrissebb közlemény szerint egyébként az elmúlt 24 órában alig 23 750-en oltatták be magukat, ebből csak 9830-an keresték fel első alkalommal az oltóközpontok valamelyikét.

Hirdetés

Az előző két nap még ennél is rosszabb volt: vasárnap és hétfőn alig lépte túl a húszezret a beoltottak száma. Jelenleg a lakosság 22,75 százaléka van túl mindkét oltáson (ez 4 389 865 személyt jelent). Az Erdélystat.ro statisztikai portál felmérése szerint Erdélyben magasabb az átoltottság az országos átlagnál (28,1 százalék), Székelyföld azonban továbbra is alulról súrolja az országos átlagot a maga 19,9 százalékával.

Az elmúlt 24 órában 41 új koronavírusos megbetegedést regisztráltak az országban, több mint 17 ezer teszt alapján. A friss közlemény 74 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetről számol be (ebből 70 személy korábban hunyt el, de csak most kerültek be a hivatalos nyilvántartásba). Jelenleg 731 személy szorul kórházi kezelésre, ebből 151-en az intenzív terápiás osztályokon küzdenek a vírussal.

Hirdetés