A cél a váradi létesítmény „legyőzése”, ami nem lesz túl nehéz, lévén hogy több medencét is elzártak a nyilvánosság elől.
Merész terveket dédelget a Kolozs megyei Torda önkormányzata: jókora kiterjedésű élményfürdőt építenek a városban.
A projekt két közeli megyeszékhely számára is kihívást jelent: Nagyváraddal közvetlenül kívánnak versenybe szállni, hiszen a bihari megyeszékhelyen már évek óta megépült egy méretes élményfürdő, Kolozsvár pedig a jelek szerint biztosan lemarad, hiszen ott csak ígéretek vannak arra, hogy majd egyszer épülni fog valami, de eddig semmi konkrétum nincs.
A tordai önkormányzat most bocsátotta nyilvános vitára az övezeti városrendezési tervet, amely értelmében
A létesítményt az Aranyos folyó partjára tervezik, az épülő sportcsarnok közelébe.
Cristian Matei polgármester ki is mondta: a cél az, hogy a tordai létesítmény a nagyváradi legfőbb riválisa legyen, és idegenforgalmi központtá változtassák a várost, amelynek vonzerejét a sós tavak is növelik.
Az elöljáró szerint az élményfürdőt rövidesen el is kezdik építeni, területe 17 hektár lesz, ami majdnem a kétszerese a nagyváradi Nymphaea akvaparkénak.
Ha minden jól megy, 2024 közepén vagy őszén már várják is a lubickolni vágyókat az új élményfürdőbe.
A szintén a helyi önkormányzat által az egykori városi strand helyén megépíttetett nagyváradi élményfürdő eddig nagy sikernek bizonyult, minden évben nyereséget termelt, és az ország számos szegletéből érkeztek turisták – akik egy részét most lehet, hogy a tordai tényleg elhappolja majd.
Már csak azért is, mert
az önkormányzat úgy döntött, hogy az olimpiai szabványú sportmedencét és az ugrómedencét kivonja az élményfürdő látogatható létesítményei közül, és átadja a Nagyváradi Városi Sportklubnak (VSK).
A cél az, hogy ismét felfejlesszék a város úszó- és műugrósportját.
Az élményfürdő belépői ugyanakkor ettől nem váltak olcsóbbá, úgyhogy jelentős versenyhátrányba került.
Igaz, cserében szintén élményfürdővé alakítják a város nyugati részében, a Sebes-Körös partján található Őssi strandot.
Kolozsvár még rosszabb helyzetben van, hiszen ott még el sem kezdték építeni az élményfürdőt. A kincses városban egyelőre még ott tartanak, hogy a megfelelő telket keresik az akvapark megépítésére.
Úgyhogy előfordulhat, hogy jó két év múlva Torda lesz a térség egyik legfőbb élményfürdő-központja.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.