Kapunk egy csomó Favipiravirt, amellyel eredményesen lehet kezelni a Covid-19-et

Igény esetén a kolozsvári Terapia gyógyszergyár 2021.től gyártani is fogja majd a gyógyszert, hogy ne kelljen külföldről rendelni.

Hirdetés

A következő 6 hónap során 770 ezer darab Favipiravir tabletta érkezik az országba, amelyet az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség enyhe, illetve közepesen súlyos formáinak kezelésére használnak. A Sun Pharma cégcsoporthoz tartozó Terapia kolozsvári gyógyszergyár közlése szerint az első 220 ezer bogyó – amelyből 20 ezret ingyen, adományként juttatnak el a hazai Covid-kórházakhoz – ma érkezett meg a gyógyszerbeszerzésekkel megbízott Unifarm állami vállalat raktáraiba.

A teljes 770 ezres mennyiség körülbelül 10 ezer koronafertőzött kezelésére elegendő. Összehasonlításképpen: a járvány kezdete óta összesen 172 516 ember fertőződött meg koronavírussal a hivatalos adatok szerint Romániában.

A Terapia igazgatója, Dragoș Damian egyben azt is elmondta a sajtónak, hogy igény esetén a jövő évtől a kolozsvári gyárban – az ország legnagyobb gyógyszergyárában – is gyártani tudnák a Favipiravirt, amelyet több gyógyszerkísérlet is eredményesnek talált az új betegség kezelésében.

A gyógyszer – amelyet eredetileg az influenza különféle formáinak kezelésére fejlesztettek ki Japánban, illetve Kínában – a korona Achilles-sarkának számító RNS-polimerázát blokkolja, amely nélkül a vírus képtelen szaporodni az emberi sejtekben, ezáltal nagyban lecsökkenti a betegség időtartamát.

Hirdetés