Isten és a koronavírus: ha elrendelnék a templomok bezárását, nem mindegyik egyház lenne hajlandó erre

Az ortodox egyház szerint a templomok Jézus fennhatásága alá tartoznak, földi hatalom nem rendelheti el a bezárásukat. Mit mondanak a katolikusok?

Hirdetés

Most, hogy elrendelték az ezer főnél nagyobb tömegeket megszólító események betiltását, aktuális a kérdés – sok hozzászóló fel is vetette –, hogy mi a helyzet a templomokkal, plázákkal, bevásárlóközpontokkal, vagy a nagy irodaházakkal. Igaz, csak ritkán fordul elő, hogy ezekben egyszerre ezer fő legyen jelen, talán csak a nagyvárosi gigaplázák a kivételek, egyelőre nem merült fel, hogy bezárassák őket. A húsvétra való készülődés jegyében a kormány már jelezte, hogy a román vendégmunkások inkább ne jöjjenek haza a koronavírustól sújtott régiókból, az egyházak is kifejtették már a koronavírussal kapcsolatos nézeteiket.

Az ortodox egyház szóvivője, Vasile Bănescu legutóbb azt nyilatkozta, hogy az ortodox templomokat nem helyezhetik karantén alá, mert azok Jézushoz tartoznak, nem a földi hatalmakhoz. Természetes az, hogy a racionális keretek között aggódunk a vírus terjedéséért, de az nem az imák révén terjed, hanem azzal, ha a hívek nem tartják be a higiéniai normákat.

Francisc Doboş, a bukaresti főegyházmegye szóvivője viszont másképp látja a problémát. A katolikus egyház tiszteletben fogja tartani a romániai hatóságok ajánlásait és a törvényeket, miközben arra intik a híveket, hogy maradjanak nyugodtak. Már a koronavírus romániai megjelenésekor azt javasolták a híveknek, hogy ebben az időszakban ne fogjanak kezet, amikor a szentmise során elhangzik a felhívás, hogy a „béke jelével” köszöntsék egymást, ugyanakkor a szenteltvíztartók használatától is eltanácsolták a híveket. Ez nem azt jelenti, hogy nem elég erős a hitük, csak azt, hogy nem kísértik az Istent, és odafigyelnek egymásra, magyarázta a szóvivő, aki reméli, hogy nem kell majd bezárni a templomokat.

A reformátusok, evangélikusok vezetői korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy a koronavírusra való tekintettel külön-külön úrvacsorai kelyhekben osszák az úrvacsorai bort, és a hívek mindig a hatóságok kérésének megfelelően járjanak el.

Hirdetés