Iohannis újabb szükségállapottal fenyegetőzött, majd hétvégi korlátozásokat ígért

De hogy miféle korlátozásokat, azt persze ezúttal sem tudtuk meg.

Hirdetés

Miután meghallgattuk, hogy szinte mindenki hős ebben az országban – kivéve azok a felelőtlen politikusok, akik akadályozták a felelős válságkormány kifogástalan, életmentő munkáját –, Klaus Iohannis államfő csütörtökön este leszögezte: szó nincs arról, hogy törvény nélküli hétvégénk lesz.

Bár konkrétum egyáltalán nem hangzott el, azt azért bedobta az államfő, hogy vészhelyzeti szigorra kell számítanunk, s a sürgősségi helyzetekkel foglalkozó országos bizottság (CNSSU) majd tenni fog ennek érdekében.

A baj már csak az ezzel az egésszel, hogy az elnöki nyilatkozattól számítva öt órája van a testületnek, hogy kitalálja, hogyan képzeli el a következő napokat, mert, mint tudjuk, csütörtökön pontban éjfélkor véget ér a szükségállapot Romániában, s a kormány szarakodásának köszönhetően a vészhelyzet csak hétfőtől lép hatályba.

Ami eddig biztos, hogy a CNSSU-ülés 20 órakor kezdődik.

Hirdetés

Iohannis azt is mondta egyébként, amennyiben megugrik a fertőzöttek száma, ismét elrendeli a szükségállapotot. S hogy viseljünk maszkot, tartsuk be a másfél méteres távolságot.

Hirdetés