// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Iohannis semmiképpen sem akar országos szintű karantént a választások után (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

A lokális vesztegzárak az eddigi tapasztalatok alapján beválnak, így továbbra is helyi intézkedésekre kell számítani.

Klaus Iohannis határozottan cáfolt minden olyan híresztelést, találgatást, miszerint a parlamenti választások (december 6.) után általános kijárási tilalmat készülne bevezetni országszerte a járványhelyzet miatt. Ezt a nagyobb nyomaték kedvéért meg is ismételte – még lassabban.

Az államfő Ludovic Orban miniszterelnökkel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel és Raed Arafattal, a vészhelyzeti bizottság vezetőjével, járványügyi mindenessel egyeztetett a lokális karanténok hatékonyságáról, ezt követően tartott sajtótájékoztatót a Cotroceni-palotában.

A lényeg:

  • A közegészségügyi intézet elemzéséből egyértelműen látszik, hogy a magas járványszámok miatt vesztegzár alá vont településeken november 20-ától kezdődően érzékelhetően csökkent a fertőzési ráta, a járványszámok csökkenő tendenciát mutatnak, tehát a szigorú intézkedések hatásosak.
  • Ez azonban nem azt jelenti, hogy máris feloldják őket, hiszen a vírust még nem győztük le, így továbbra is marad a szigor, minden elhamarkodott lazítás veszélybe sodorhatja az eddig elért eredményeket.
  • Az államfő többek között Nagyszeben és Nagybánya példáján keresztül mutatta be, hogy a lokális karantén bevezetését követően a fertőzési ráta növekedése előbb csak lassul, majd körülbelül hét nap elteltével kezd csökkenő tendenciát mutatni az addigiakhoz képest.

  • Az országos karantén helyett tehát továbbra is helyi intézkedésekre kell számítanunk a helyi számok függvényében, hiszen ezek meghozták a várt eredményt.
  • Azt is mondta, hogy a december 1-jei ünnepség idén nagyon kicsike lesz.
  • Arra a kérdésre, hogy terveznek-e külföldre küldeni kovidosokat, az elnök azt válaszolta, hogy egyelőre igyekeznek a hazai intenzív osztályos helyek számát bővíteni.
  • Azt még nem tudni, pontosan hány dózis vakcinát kapunk első körben, de valószínű, hogy az első szállítmány csak jövő év elejére ér ide.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.