// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

Így spórolhat 400 lejt, ha újra cserélné ócska tévéjét

// HIRDETÉS

Nemcsak tévét, hanem hűtőszekrényt, mosógépet, mosogatógépet, légkondit, ruhaszárítót vagy porszívót is lehet majd vásárolni a régiekért kapott utalványokkal.

Tavaly rendkívül népszerű volt a környezetvédelmi minisztérium roncsprogramja, mely az elavult háztartási gépektől szabadította meg a lakosságot, lehetőséget teremtve arra, hogy olcsóbban jussanak korszerűbb és energiatakarékosabb eszközökhöz. Olyan sokan jelentkeztek a programra, hogy pár óra alatt sikerült kimeríteni az erre szánt keretet.

A népszerűségen nincs mit csodálkozni, ugyanis ki nem szeretne megszabadulni azoktól a háztartási gépektől, melyeket már nem is használ a család, csak valamelyik sarokban foglalják a helyet a lakásban? Elszállíttatásukat is megkönnyíti a program, ráadásul az értük kapott utalványért olcsóbban juthatunk egy új elektronikai cikkhez.

A roncsprogram idén is folytatódik, sőt, még több eszközre kiterjed. Egyelőre még csak a projekt tervezetét bocsátották közvitára, de érdemes résen lenni, mert amint megjelenik a Hivatalos Közlönyben, 40 millió lej értékben osztanak ki 200 és 400 lej közötti összegeket érő utalványokat, mintegy százezret. Aki lemarad, kimarad.

Az újdonság, hogy immár hétféle elektronikai berendezés is szerepel a programban: tévét, hűtőszekrényt, mosógépet, mosogatógépet, légkondit, ruhaszárítót vagy porszívót is lehet vásárolni a régiekért kapott utalványokkal. Egy porszívóért 200 lejes, egy mosógépért 300 lejes, míg egy légkondicionálóért, televízióért, ruhaszárítóért 400 lejes utalvány jár. Egy személy akár több kategóriában is jelentkezhet utalványért. A lecserélendő eszközt a kereskedőknél adhatnak le, ugyanakkor futárszolgálatot is igénybe vehetnek az érdeklődők.

Feliratkozni ezen a honlapon lehet majd, az akkreditált üzletek listája is itt található (egyelőre a 2019-es érhető el).

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Nyugdíjkorhatár: júliustól újabb egy hónappal emelkedik a nők esetében
Krónika

Nyugdíjkorhatár: júliustól újabb egy hónappal emelkedik a nők esetében

2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette
Székelyhon

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette

Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen
Székelyhon

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen

Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.

// még több főtér.ro