Így kaphatják vissza a pénzüket azok, akik kifizették az energiaszolgáltatók tévesen kiállított számláit

Több mint egymillió fogyasztót érint a korrekció.

Hirdetés

Várhatóan a szerdai kormányülésen jóváhagyják azt a rendeletet, mely a hibásan – vagyis az árak rögzítéséről és az állami kompenzációról szóló jogszabályok figyelmen kívül hagyásával – kiszámolt számlák újbóli kiállítására kötelezi a szolgáltatókat. Virgil Popescu energiaügyi miniszter a fogyasztóvédelem adatai alapján közölte, több mint egymillió számláról van szó.

De hogyan kaphatják vissza a pénzüket a fogyasztók?

Attól függ, hogy mekkora a visszatérítendő összeg, azaz a különbség a hibásan kiállított első számla, illetve az állami támogatásnak megfelelően újraszámolt második számla összege között. A szolgáltatóktól azt kérik, hogy ha az összeg 100 lejnél nagyobb, akkor öt napon belül térítsék vissza a pénzt (a fogyasztónak igénylése alapján), ha kisebb, akkor vonják le a következő számla összegéből.

Ahogy beszámoltunk róla, a kormánypártok hétfő este megegyeztek az energiaárak plafonjának csökkentéséről és a kompenzáció kiterjesztéséről.

  • A villamos energia esetében az eddigi kilowattóránkénti 1 lejes árplafont 80 banira csökkentik, az árkompenzáció esetében pedig a jogosultsági küszöböt az eddigi havi 300-ról 500 kilowattórára emelik. Azoknak a lakossági fogyasztóknak, akik 500 kilowattóránál kevesebb villamos energiát használnak el, 68 banit kell fizetniük kilowattóránként.
  • A földgáz esetében az árplafont 37-ről 31 banira csökkentik kilowattóránként, az árkompenzációt az eddigi 33-ról 40 százalékra emelik, a jogosultsági küszöb pedig másfélszeresére emelkedik. Tehát azoknak, akik nem fogyasztanak 1500 köbméternél több gázt a novembertől márciusig tartó fűtésszezonban, 22,1 banit kell majd fizetniük kilowattóránként.

Hirdetés