// 2026. február 28., szombat // Elemér

Hoppá: feljelentették a híveiket járvány idején is lazán, ugyanazon kanállal áldoztató ortodox pópákat

// HIRDETÉS

Ennek még érdekes fejleményei is lehetnek.

Bár mostanában van elég borzadozni való, egy világ borzadt el még jobban az elmúlt hétvégén, amikor híre kelt, hogy Erdély fővárosában az egyre terjedő, és egyre több áldozatot követelő koronavírus-járvány idején, a hatóságok figyelmeztetései és előírásai ellenére ortodox pópák tömegeket áldoztattak, ortodox szokás szerint ugyanazzal a kanállal adva a hívek szájába a kenyeret.

Bár azóta a román ortodox egyház is alkalmazkodott az állami előírásokhoz, és csak üres templomban tartott, interneten közvetített liturgiákat engedélyez, a vasárnapi dzsemborit és annak esetleges borzasztó következményeit – a tömeges megfertőződést – már nem lehet visszacsinálni.

Viszont azokat, akik túlzás nélkül egy egész város egészségét sodorták veszélybe – hiszen nem kell ahhoz ortodoxnak lenni, hogy valaki a buszon vagy az áruházban elkapja a fertőzést olyasvalakitől, aki részt vett a liturgián – azokat felelősségre lehet vonni.

Így gondolta ezt Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egészségügyi esetekre szakosodott képviselője is, aki harmadmagával feljelentést tett a kolozsvári törvényszéki ügyészségen a szertartást lebonyolító ortodox papok és kalugyerek (azaz szerzetesek) ellen.

A feljelentésben azzal érvelnek, hogy tiszteletben tartják ugyan a vallásszabadságot, ugyanakkor az ortodox egyházfik ténykedése több száz ember – felnőttek és gyerekek – életét sodorta veszélybe.

Márpedig – egyház ide vagy oda – a hatályos törvények és előírások elvileg mindenkire vonatkoznak.

Kíváncsian várjuk az ügy kimenetelét, Romániában ugyanis az ortodox egyház amolyan állam az államban, amely iszonyatos befolyást gyakorol a politikusokra és az igazságszolgáltatásra is, az átlag románok gyakorlatilag babonás félelemmel vegyes tisztelettel viseltetnek az egyház és papjaik iránt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?
Krónika

Mégis ki a felelős a 2022-es magyarországi választások előtti levélszavazatos diverzióért?

Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván
Székelyhon

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván

Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen
Székelyhon

Elővette az etnikai kártyát egy AUR-os tanácsos Marosvásárhelyen

Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.

// még több főtér.ro
Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken
2026. február 27., péntek

Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken

Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.