// 2026. június 13., szombat // Antal, Anett

Hajrá, 4. hullám! A szülők nagy része hallani se akar a gyereke beoltásáról

// HIRDETÉS

Az illetékesek kiküldik a sulikba a mobil oltóegységeket, de ezeknek nem sok dolguk lesz.

Mint tudják, az iskolakezdés után nem sokkal kérdőíveket osztottak szét a szülők között, hogy az illetékesek megtudják, hány diák oltását engedélyezik muterék. Muterék eddig 290 ezer kérdőívet töltöttek ki, és az eredményt látva az illetékesek is majdnem kitöltöttek valamit.

Mindössze 7,5% válaszolta ugyanis azt, hogy szeretné, ha a porontyát beoltanák a suliban

– ez kábé 22 ezer diákot jelent.

A szülők 15%-a (kábé 44 ezer diák szülei) még bizonytalan,

a legnagyobb részük, 77,5%-uk (ez kábé 224 ezer diákot jelent) pedig határozottan megtagadja gyermeke beoltását.

Az illetékesek mobil egységeket fognak kiküldeni azokba a sulikba, ahol van beoltható gyerek, de ezek az egységek a jelek szerint nem fogják agyondolgozni magukat.

Persze az is igaz, hogy sok kiskorú az iskolán kívül immunizálódik, csak az elmúlt héten 17 ezren, naponta átlagosan 2500-an kapták meg a védőoltást. Így összesen már 51 26 12–15 és 180 942 16–19 év közötti fiatal kapta meg a koronavírus elleni vakcinát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo
Főtér

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához
Székelyhon

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához

Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.

// még több főtér.ro