De Băsescu nem Iohannis, Iohannis pedig valószínűleg nem fog vitázni, hiába akarja Dăncilă.
Egy homályos telekviták miatt haragos szomszédasszony vehemenciájával hívja nyilvános vitára versenytársát, Klaus Iohannis hivatalban lévő államfőt Viorica Dăncilă volt miniszterelnök az államfőválasztás november 24-én megrendezendő második fordulója előtt.
Mint ismeretes, a két nagy rivális korunk belpolitikájának Supermanje és Lex Luthorja jutott ugyanis a második körbe, igaz, elég nagy különbséggel: Iohannis 36,6, Dăncilă 23,7 százalékon végzett.
Vasilica-Viorica Dăncilă úgy képzelte el a dolgot, hogy kiállnának mindketten egy terembe, ahol jellemzően kamerák is vannak, és elsorolnák az érdemeiket: mindenki azt, amit kipipált mandátuma alatt a választási ígéreteiből.
A vehemens exminiszterelnök hétfőn azt mondta, legkésőbb másnap írásban is felszólítja a vita elfogadására a Cotroceni-palota szűkszavú urát.
Az első forduló eredményét látva tulajdonképpen várható volt, hogy Dăncilă – akinek kellemes meglepetés már az is, hogy a korábbi felmérések eredményeinek dacára mégis bekerült a második fordulóba – lesz a párharc hangosabbik fele, aki most jó románságára és az elvégzett töméntelen munkára hivatkozva minden alkalmat megragad, hogy megmutassa: tombol benne a felelősségtudat, mint kezdő villanyszerelőben az első áramütés után.
Ludovic Orban megbízott miniszterelnök, a Iohannist jelölő PNL elnöke hétfőn délután még azt mondta, a kampánystáb még nem döntötte el, jelöltjük vállalja-e a vitát. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Iohannis – akit már az első fordulóban is sokat kritizáltak kihívói, amiért nem vette fel a kesztyűt az őt nyilvános vitára invitálókkal szemben – nagyobb támogatottsága biztos tudatában továbbra is szégyenlős kisgyerekként bujkál majd a váratlanul betoppanó vendég elől.
Nem úgy, ahogy a Hajóskapitány becenéven ismert Traian Băsescu exállamfő tenné, aki azt őt kérdező újságírónak magabiztosan odanyilatkozta, hogy ő bizony Iohannis helyében tíz vitát is vállalna, akár minden estére egyet, majd kajánul hozzátette: keresve sem találna jobb vitapartnert Dăncilánál.
Az a kampány legalább szórakoztató lenne.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.