Egy hét alatt másodszor is remek védekezéssel verte a Slavia Prágát a kolozsvári focicsapat, viszont szó szerint a szívbajt hozta nézőire.
Ha kicsi tét, a kedvem sötét – bár Dan Petrescu aligha ismeri Terence Hill legendás beszólását az És megint dühbe jövünk… című filmből, a CFR edzője a jelek szerint csak a jóval erősebb csapatok elleni mérkőzéseket ismeri.
A többek között örményországi és andorrai döntetlennel fűszerezett selejtezős vergődés, a Ballkani és Sivasspor elleni 1 szerzett pont után a Slavia Prága elleni két meccsen már ismét a 2019-es,
A fellegvári meccsen is végig az afrikai légiósokkal felturbózott csehek támadtak, de 24 lövésükből csak négy talált kaput (a második félidőben egy sem), miközben a CFR három szögletből és négy lövésből szerzett két gólt. Az elsőt Ciprian Deac lőtte 11-esből, Karlo Muhar lerúgása, a másodikat Yuri Matias fejelte brazil honfitársa, Roger szögletéből.
Közben viszont akadt egy aggasztó közjáték is, az első félidőben negyedórára félbeszakadt a meccs, mert egy hazai néző rosszul lett a lelátón, a mentőautó pedig a pályán keresztül ment segíteni. Az újraélesztés pedig ugyanolyan sikeres volt, mint a CFR szinte hibátlan védekezése, amelynek köszönhetően a forduló előtt még a negyedik helyen álló vasutascsapat az éllovas Sivassporhoz hasonlóan 7 pontot gyűjtve második a csoportjában.
amivel végleg elszálltak továbbjutási reményei. A bukaresti meccsen már a dániai műfűre sem lehetett fogni a vereséget.
Európa Konferencia-liga, 4. forduló, G-csoport:
Kolozsvári CFR–Slavia Prága 2-0 (Deac 11. – 11-esből, Yuri Matias 84.)
FC Ballkani–Sivasspor 2-1 (Thaqi 36., illetve Arslan 72., Angielski 81.)
Az állás: 1. Sivasspor 7 (7-6), 2. CFR 7 pont (4-2), 3. Ballkani 4 (8-9), 4. Slavia 4 (4-6).
B-csoport:
FCSB–Silkeborg 0-5 (Kusk 12., Klynge 16., Tengstedt 63., Jörgensen 68., 70.)
West Ham United–Anderlecht 2-1 (Benrahma 14., Bowen 30., illetve Esposito 89. – 11-esből)
Az állás: 1. West Ham 12, 2. Silkeborg 6, 3. Anderlecht 4, 4. FCSB 1.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.

Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.

Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.