És, ha nem vette volna észre, meleg van.
Napi CFR
Ezúttal egy, az Arad megyei Németság (Șagu) környékén lerobbant mozdony keserítette meg több tucat utaznivágyó életét. Ugyanis a lerobbant szerelvényt meg kellett javítani, s amíg ez nem történt meg. az ország nyugati részében több vonat is kényszerpihenőre ítéltetett. A Temesvárról Bukarestbe, illetve a tengerpartra igyekvő utasok a peronon várták a vonatforgalom újraindulását. A Digi24 cikke szerint az utasok nem kaptak ételt és innivalót, sőt tájékoztatást sem, hogy mire véljék a több órás késést. Végül is, úgyis mindegy. A többszáz várakozó utas között 42 gyerek is volt, akik táborozni indultak a tengerre – nekik a szüleik vittek otthonról vizet és szendvicseket. Biztos igazán emlékezetesre sikerült az első táborozásuk...
Egy nap alatt szinte száz jogosítványt vontak be alkoholos befolyásoltság vagy kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt
A közlekedésrendészet közleménye részletezi, hogy a közúti ellenőrzések során 251 forgalmi engedélyt és 616 jogosítványt vontak be, utóbbiak közül 60-at alkoholos befolyásoltság, 31-et pedig kábítószer hatása alatt történő járművezetés miatt – ami akárhogy matekozunk egy igencsak számottevő arány, főleg így néhány nappal a Vama Veche közélében történy tragikus gázolás után, melyben egy bedrogoztt fiatal miatt két ember is életét vesztette. A rendőrök egyébként nem unatkoztak a hétvégén: 149 személyt értek tetten bűncselekmény elkövetése közben, és 92 személy ellen rendeltek el valamilyen kényszerintézkedést. Ugyanakkor kézre kerítettek 18 országos vagy nemzetközi körözés alatt álló személyt. A katasztrófavédelmi felügyelőség 131 ellenőrzést végzett az elmúlt 24 órában, és 33 olyan létesítményt azonosítottak, amely tűzvédelmi engedély nélkül működött – nesze neked Colectiv-botrány. A katonai tűzoltók 1502 esetben nyújtottak sürgősségi egészségügyi ellátást, 108 tűzesethez riasztották őket, műszaki mentésre hét esetben volt szükség. Akcióik során kilenc bajba jutott személyt helyeztek biztonságba.
Meleg van, nagyon
Másodfokú hőségriasztást adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat a Bánságra, Körösvidék területének jelentős részére, valamint Olténia és Munténia déli részére. Az érintett területeken a nap folyamán a hőmérséklet-páratartalom mutató néhol meghaladta a kritikus 80 egységet, a nappali hőmérséklet csúcsértéke elérte a 38 Celsius-fokot. Éjszakára sem ígérnek enyhülést, néhol 26 fok is lehet. Erdélyben, Máramarosban, Moldvában, Dobrudzsában, valamint a Körösvidék, Munténia és Olténia északi részére elsőfokú hőségriasztást adtak ki szombatra. Vasárnap sem hoz enyhülést: Nyugat-Erdélyben, Máramarosban, Körösvidéken, a Bánságban, Olténia és Munténia déli, valamint Moldva északkeleti részén narancssárga kánikulariasztás lesz érvényben, 37-39 fok közötti nappali csúcsértékekkel.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.