…, továbbá beszól a hídrobbantással fenyegető herszoni kormányzónak, miközben érkezik a kánikula.
Legalábbis ezt mondta Marcel Ciolacu, Románia friss, ropogós miniszterelnöke. Aki ugye, a nép barátja, nem mint elődje és bandája, a csúnya liberálisok.
Na de miről is van szó? A csütörtöki kormányülés kezdetén Ciolacu úr bejelentette: megérkeztek a nagy áruházláncok visszajelzései a kormány árcsökkentési ajánlatára.
Tehát öröm van és boldogság, a miniszterelnök úr szerint: csökkenni fog egy sor alapvető élelmiszer ára. Fel is sorolta őket: a kenyér, a tej, a tejtermékek, a hús, az olaj, a liszt, a máléliszt, a tojás, a zöldségek és a friss gyümölcsök árcsökkenéséről van szó.
Hogy mikor? Hát, hamarosan. Mert, ugye, alaposan át kell gondolni a dolgokat. Ami várható: akkor, amikor, megjelenik majd az árcsökkenésre vonatkozó sürgősségi kormányrendelet. Ja, a csökkentett árak a tervek szerint hat hónapig lesznek érvényesek.
És még egy fontos dolog: az árakat az áruházláncok haszonkulcsának csökkentésével tervezik lenyomni, tehát a termelőknek nem nyúlnak majd a zsebükbe. Akkor, amikor.
Igen, ezt is Marcel Ciolacu mondta. Mégpedig egy, a Fekete-tenger mélyén rejlő földgáz kitermelésére irányuló megaprojekt beharangozóján. Tehát elég fontos eseményről van szó.
Mielőtt rátérnénk a lényegre: a nagy kitermelési akciót (amelynek eddig többször nekifutott a mindenkori román kormány, de egyszer se jutott, nem hogy a végére, az elejére se) úgy hívják, hogy Neptun Deep. A Neptun nyilván a tenger istenére utal, az angol Deep szó meg a mélységre. Igen ám, de a román politikusok általában nem tudnak angolul beszélni. Ciolacu úr sem igazán jeleskedik e téren. Ennek következtében úgy nevezte az akciót, hogy Neptun Dip, ami azt jelenti, hogy Neptun... mártogat.
Na de a java még csak ezután következett. Ciolacu szövegírói erősen megnyomták a tollat, magasztos szavakat adtak a miniszterelnök szájába… csak valahol, valami mellément. Idézzük (a fenti videóban négy perc ötvennégy másodperctől követhető):
Nem tudunk táblán végighúzott körömeffektust idetenni, de a haj attól még nyugodtan égnek állhat. Bár az is igaz, hogy igen ritkán fordul elő politikussal, hogy nagy nyilvánosság előtt ekkora igazságot mondjon.
Csütörtökön történt, hogy a herszoni oroszbarát kormányzó üzent. Nem feltétlenül Romániának, de nyilván érzékenyen érinti az országot a fenyegetés. Az üzenet arról szólt, hogy mivel az ukrán erők lebombáztak egy hidat, amely az oroszok által 2014-ben annektált Krím-félszigetet köti össze a herszoni területtel, most akkor majd visszakapják a kölcsönt, mivel az orosz erők bármikor felrobbanthatják, például azt a Romániát és a Moldovai Köztársaságot összekötő közúti hidat, amely Galac és Giurgiulești között húzódik, és fontos útvonalat képez az EU és Ukrajna között.
Na, erre reagált Ciolacu úr egy Twitter-üzenet formájában. Hogy Románia határozottan elítéli a herszoni úgynevezett orosz „képviselő” nyilatkozatát, az ilyen, a Moldovai Köztársaságot és Romániát (meg Románián keresztül a NATO-t) célzó fenyegetés elfogadhatatlan, arról nem is beszélve, hogy a civil infrastruktúra bombázása háborús bűnnek számít.
Jól megmondta. Ugye, milyen szépen áttért Románia a tettekről a szavakra?
Az Országos Meteorológiai Intézet is üzent. Hála Istennek, nem földrengésekkel, újabb áradásokkal fenyegetett, csak igen szeszélyes időjárással, illetve jó meleggel.
Ezek szerint csütörtökön viharok várhatók az ország 26 megyéjében, elsősorban a hegyes vidékeken, szélrohamok is lesznek, meg felhőszakadások is. Igen, Erdélyben is ilyen időjárásra számíthatunk.
Aztán pénteken az időjárási szeszély átterjed az egész országra. És ha mindez nem elég, a hőmérséklet is megugrik, mint a vaj ára: napközben 31 és 36 fok közötti maximális hőmérsékletekre is lehet számítani. Magyarán: hétvégén beköszön az igazi nyár. És lehet menni fürdeni!
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.