Felmérés: a PSD szárnyal, a PNL beszakadt, az AUR tobzódik. Az RMDSZ pedig…

Sajátosan alakulnak a politikai erőviszonyok Romániában.

Hirdetés

Enyhén szólva sem érzékelik úgy az emberek, hogy a bukaresti kormánykoalíció jól végezné a dolgát: a Politico által készített, a július végi állapotokat rögzítő legfrissebb felmérés szerint folyamatosan csökken a kormánypártok népszerűsége, az ellenzék viszont egészen jól áll.

A felmérés szerint a legnagyobb, 34 százalékos támogatottságnak az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) örvend, ami majdnem a kétszerese a második helyezett Nemzeti Liberális Pártének (PNL): a kormány vezető erejét adó, a decemberi választásokon 25 százalékkal a PSD mögött második helyen végző párt támogatottsága csupán 18 százalékos.

Ami nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy a párt számára most éppen az a legfontosabb, hogy a szeptemberi tisztújító kongresszus előtt az újabb mandátumra pályázó pártelnök, Ludovic Orban csapata a lehető legnagyobb mértékben lejárassa Orban legfőbb kihívóját, Florin Cîţu miniszterelnököt.

A harmadik helyen a szélsőséges ellenzéki Románok Egységéért Szövetség (AUR) áll 14 százalékkal, vagyis továbbra is nagyobb a támogatottsága annál a 9 százaléknál, amellyel decemberben meglepetésre parlamentbe jutott.

Hirdetés

A doktrinér balliberális oldalt képviselő, szintén kormánykoalíciós tag USR-PLUS támogatottsága viszont csökkenőben: hiába alkotja elvileg még két párt, összesítve is csupán a válaszadók 12 százaléka szavazna rájuk.

A kormánykoalíció harmadik tagja, az RMDSZ illetékesei viszont jelen állás szerint hátradőlhetnek: 5 százalékon mérik a szövetséget, vagyis a parlamenti küszöböt ezúttal is átlépné, mint mindig.

Hirdetés