Mert magyarázat az mindig van.
Nem volt más választása, ha azt akarta, hogy megérje benzint értékesíteni – ezzel magyarázza az országos üzemanyag-pánikot kiváltó belényesi benzinkút-tulajdonos, hogy 11 lejre emelte a benzin literenkénti árát.
Mi is megírtuk, hogy a hír nyomán országszerte sorok alakultak ki a benzinkutaknál, mivel az emberek attól tartanak: az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt még ennél is drágább lesz az üzemanyag.
A benzinkút tulajdonosa elmondta, a MOL központi lerakatában azt közölték vele, hogy csak literenkénti 8,6 lejes áron adnak neki a továbbiakban benzint – mindezt olyan körülmények között, hogy ő a kúton addig literenként 7,6 lejt kért az üzemanyagért.
Állítása szerint azt mondták: ha nem tetszik, ne vegye meg tőlük a benzint. Persze megvette, egy tartályt még így sem töltött fel.
Elmondta, a délkelet-bihari városban három benzinkútja is van, az egyiket a MOL-lal, a másikat a Rompetrollal partnerségben, a harmadikat függetlenként üzemelteti.
Közölte, a Rompetrol központi lerakatában is drágítottak, ugyanúgy 8,6 lejért kínálják a benzint a kutasoknak.
Egyes értesülések szerint a helyzetet az idézte elő, hogy a MOL egyik magyarországi finomítójában üzemzavar következett be.
Virgil Popescu energiaügyi miniszter szerdán ugyan többször is kijelentette, hogy az ország üzemanyag-ellátása zavartalan, csupán hibrid háborús manipuláció az a hír, hogy nincs elég üzemanyag, ezért semmi ok a pánikra, ugyanaz a helyzet állt elő, mint Rejtőnél: erre természetesen azonnal kitört a pánik, és még este is hosszú kocsisorok kígyóztak a kutaknál.
Amelyek tulajdonosait a jelek szerint egy csöppet sem ijesztette meg, hogy a miniszterelnök kiküldte az ellenőreit, és az üzemanyaggal spekuláló kutak példás megbüntetését ígérte.
Amúgy csütörtökön reggel voltak olyan kutak, ahol meghaladta a 8 lejt a benzin ára, de a 10 lejt sehol sem érte el.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.