Ez nem fog önnek tetszeni, de a 4. járványhullám gyakorlatilag elkezdődött

A szakik így gyorsan bejelentették, hogy a romániai 12–17 éveseket augusztus 2-ikától Modernával is lehet oltani, szeptembertől pedig jön a harmadik dózis.

Hirdetés

175 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az utóbbi 24 órában az illetékesek, ami az elmúlt időszak növekvő tendenciájához képest is nagy ugrásnak számít.

Ha megnézzük ugyanis a vonatkozó grafikont, egyértelműen látszik, hogy a július eleji mélypont után újra felfelé ível az a bizonyos görbe, ez pedig már a 4. hullám elejét jelenti.

Valeriu Gheorghiță, az oltási kampány koordinátora már a múlt héten figyelmeztetett erre az aggasztó növekedésre, egyben azt is elmondta, hogy az eddigi tapasztalatok alapján ez a növekedés exponenciális lesz (eddig az is), azaz minél nagyobb az aktuális érték, annál inkább növekedni fognak az azt követő időszak számai. A szakértők ráadásul azt jósolják, hogy szeptemberre már naponta 1500 új esetünk is lehet.

Az is beszédes, hogy a pozitivitási ráta (az elvégzett tesztek, és a pozitív eredmények aránya) egy hét alatt 0,3-ról (júl. 20.) 0,58%-ra nőtt.

Az esetszám-növekedéssel párhuzamosan persze az intenzív osztályon ápolt betegek száma is újra növekedésnek indult, bár még „csak” 43-an vannak kritikus állapotban, de a tendencia mindenképpen aggasztó.

Hirdetés

Nem véletlen tehát, hogy a hatóságok igyekeznek minden eszközzel tompítani a 4. hullám hatását – Valeriu Gheorghiță kedden két új fejleményt is bejelentett az oltási kampánnyal kapcsolatban.

Egyrészt hivatalossá vált, hogy Romániában augusztus 2-ikától kezdődően lehet a Moderna vakcinájával beoltani immár a 12–17 éveseket is – az Európai Gyógyszerügynökség a múlt hét végén bocsátotta ki az erre vonatkozó engedélyt.

Másrészt az is szinte biztos, hogy szeptembertől már a harmadik oltásdózist is elkezdik beadni, első körben a megfertőződés kockázatának nagyban kitett egészségügyi személyzet, illetve a 65 év felettiek és a krónikus betegségben szenvedők vehetik fel az „extra” oltást. Az orvos ezredes azt is hozzátette, hogy azok, akik átestek a betegségen, majd be is oltatták magukat, valószínűleg nem szorulnak rá a harmadik dózisra.

És akkor még egyszer: az, hogy a delta vírusvariáns által okozott 4. járványhullám mekkora kárt fog okozni, lényegében attól függ, hogy a következő időszakban hányan veszik fel az oltást.

Ha nem lenne olyan sok, az internet sötét bugyraiban képzett sufnizseni, már most sokkal jobban állhatnánk…

Hirdetés