Ez is jól kezdődik: egy Temes megyei községben nincs egyetlen koronavírusos sem, mégis vörös zónába vágták

Mert a statisztikákban más szerepel.

Hirdetés

Nem sikerült maradéktalanul tökéletesre az a statisztika, amely a koronavírus-fertőzöttek aránya alapján osztja három csoportba az ország településeit, és amely alapján az iskolák eldöntik, hogy milyen formában – jelenléti, vegyes vagy online – indul hétfőn a tanév.

A Temes megyei Barafalva illetékesei ugyanis a lista hétfői közzététele után azzal szembesültek, hogy településüket a jelentősen fertőzöttek közé sorolták, ami annyit jelent, hogy az oktatás csak online kezdődhet el.

A hivatalos adatok szerint a településen az elmúlt 14 nap adatai alapján az ezer főre jutó fertőzöttek száma 6,43. Márpedig csak 1 fővel indulhat jelenléti oktatás, 1 és 3 között vegyes, 3 fölött pedig csak online.

Ezzel csak egyetlen baj van: a községben egyetlen fertőzött sincs.

Az illetékesek utánanéztek, mi történhetett, és kiderítették: a nyilvántartásban három személy szerepel a fertőzöttek között.

Csakhogy valójában egyikük sem Barafalván él, hanem az onnan 30 kilométerre található Lugoson. Csupán az ideiglenes lakcímük szól a községbe, ahol azonban valójában sohasem laktak.

Hirdetés

Olyannyira nem, hogy jelenleg is Lugoson tartózkodnak, karanténban.

A hatóságok most orvosolják a hibát, és miután rögzítik, hogy a településen nincs fertőzött, hétfőn a diákok mehetnek majd iskolába.

A kérdés csak az, történt-e még hasonló fiaskó az adatok begyűjtése során.

És ha igen, kiderülnek-e a tanév kezdetéig.

Hirdetés