Ez elúszott: majdnem Kolozsvár lett Európa innovatív fővárosa, de elveszítette a döntőt

Az is nagy szó, hogy bekerült a döntőbe. Na de legalább járt egy kis pénz érte, amivel lehet törölgetni a könnyeket.

Hirdetés

A múlt hónap elején írtunk arról, hogy a kincses város az Európa innovatív fővárosa cím döntősei között szerepel, többek közt a spanyolországi Valenciával, az ausztriai Béccsel és az olaszországi Milánóval együtt, ami azért elég nagy dolognak számít.

A zsűrit főleg az érdekelte, hogy a versenyben maradt városok – összesen tizenkét település – mennyire újszerű megoldásokkal válaszolnak a társadalmi kihívásokra.

A pénteki eredményhirdetésen kiderült, az egymillió eurós nagydíjat végül a belgiumi Flamand-Brabant tartomány fővárosa, Leuven kapta meg, így Kolozsvárnak be kellett érnie a 100 ezer eurós jutalommal. Majd következőkor…

Hirdetés