Ez az ügy nagyon bűzlik: bűnvádi eljárássorozat indult a Békás-folyón történt ammóniaszennyezés miatt

Egyetlen mozdulattal sikerült összehozni egy kisebb ökológiai katasztrófát, ráadásul elkezdődött a hatósági sunnyogás is.

Hirdetés

A rendőrség hivatalból indított bűnvádi eljárást, miután egy bolgár sofőr egyetlen mozdulattal összehozott egy kisebb ökológiai katasztrófát Neamţ megyében.

Annyit már lehet tudni, hogy a felelőtlen férfi május 3-án este egy komoly adag folyékony ammóniát öntött a taşcai cementgyár egyik lefolyójába, ami aztán a Békás-folyóba jutott, így aztán

a környékbeli haltenyészetekben az összes hal kipusztult (több tíz tonnáról van szó).

A helyzetet bonyolítja, hogy az egyik haltenyészetben (Cheiţa) a vegyi szennyezést követő napon lazán felszolgálták a halakat a vendégeknek – szóval a rendőrség ebben az ügyben is vizsgálatot indított. Persze a tenyészet tulajdonosa azt állítja, a halakat máshonnan szerezték be.

Itt sincs vége: kiderült, hogy

az ügyet valamiért a Neamţ megyei környezetvédelmi őrség sem nagyon akarja piszkálni:

Hirdetés

a prefektúra szerint a hatóság még csak a rendőrséget sem kereste meg, s nem kizárt, hogy emiatt fejek is fognak hullani.

Az eddigi vizsgálatok szerint a bolgár sofőr folyékony ammóniát szállított a gyárnak, de mivel az üzemi tartályban nem fért el a teljes adag, ő úgy döntött, hogy a maradék öt tonnát (!!!) ügyesen beleereszti a lefolyóba. A vízmintákból a megengedett ammónia-tartalom közel kétezerszeresét mutatták ki.

Hirdetés