Fotó forrása: a Szatmár megyei prefektúra Facebook-oldala

Eltitkolta fertőzöttségét, és tünetei ellenére katonai parádézott a szatmári prefektus

Ha még a kormány embere sem veszi komolyan a betegség leküzdését, akkor ne csodálkozzunk az emelkedő számokon…

Hirdetés

Elismerte, hogy átesett a koronavírus-fertőzésen Radu Bud Szatmár megyei prefektus, aki hosszú évek óta a megye egyik legbefolyásosabb politikusának számít. Nem lenne ebben semmi szenzáció, ha korábban a prefektusi hivatal nem tagadta volna a sajtó értesülését, miszerint Bud koronavírusos, és a prefektus nem vett volna részt időközben egy tömegrendezvényen.

A kormány-megbízott a helyi Informația TV műsorában arról beszélt, hogy lázzal, izomgyengeséggel, torok- és fejfájással, illetve szédüléssel kezdődött az egész. Először sima megfázásra gyanakodott, és bevett egy paracetamolt. Másnap (október 25-én) a román hadsereg napján részt vett a nagykárolyi ünnepségeken, ahol találkozott a védelmi miniszterrel is. Elmondása szerint mindketten maszkot viseltek, betartották az óvintézkedéseket.

A nagykárolyi esemény egyébként más évekkel ellentétben nem volt túl látványos, de így is sokan vettek részt rajta, kivonult és díszőrséget állt a katonaság, még ha a tankokat és egyéb harci eszközöket ezúttal nem is vonultatták fel. Bud tehát annak ellenére részt vett az ünnepségen, hogy akkor már tudta, hogy megfázásos tünetei vannak, melyek megegyeznek a koronavírus tüneteivel. Estére már hidegrázástól szenvedett, ezért másnap felkereste orvosát és elvégeztetett egy gyorstesztet, melynek eredménye pozitív lett.

Bud arról is beszélt, hogy viszonylag enyhe tünetei voltak, ezért nem vonult kórházba, de így is megtapasztalta, hogy milyen az, amikor óráról órára romlik az ember állapota.

A helyi sajtó azt firtatja az eset kapcsán, hogy miért tartotta titokban a betegséget, miért vett részt a tünetei ellenére egy tömegrendezvényen, és milyen exkluzív orvosi kezeléseket kapott a betegsége leküzdése érdekében. Ugyanis azt maga Bud is elismerte, hogy komputertomográfiát végeztek rajta, mely a tüdeje 15 százalékát érintő elváltozást mutatott ki, ezért antikoaguláns és vírusölő kezelést is kapott.

Hirdetés