Eltévedt a hegyekben, nyolc napig erdei gyümölcsökön és forrásvízen élt

A hegyimentők szerint szinte csodaszámba megy, hogy a férfi túlélte a kalandot.

Hirdetés

Nem akármilyen teljesítményt tudhat magáénak az a Hunyad megyei férfi, aki nyolc napig bolyongott, miután eltévedt a hegyekben, de amikor rátaláltak, az orvosok elhűlve konstatálták, hogy jó egészségi állapotnak örvend.

A lupényi férfi még a hónap elején indult el a hegyekbe,

a családja pedig szeptember 5-én jelezte, hogy eltűnt.

A hegyimentők azonnal a keresésére indultak, de hosszú napokig semmilyen eredményt nem értek el.

Pedig nem voltak egyedül: a nyomkereső kutyák mellett drónok is segítették a munkájukat. Sőt önkéntesek, illetve a férfi családtagjai és barátai is csatlakoztak a keresőkhöz.

A Hunyad megyei hegyimentők vezetője, Ovidiu Bodean elmondta, nyolc napon keresztül keresték az eltűnt férfit a Sztrázsa üdülőtelep környéki völgyekben, de végül nem is ők bukkantak rá, hanem helybeli lakosok.

Mint közölte, véletlenül botlottak bele a férfiba, ráadásul egy olyan helyen, ahol korábban a hegyimentők is többször keresték.

A férfit meglepően jó állapotban találták meg – olyannyira, hogy

az orvosi vizsgálat után haza is mehetett a családjához.

Hirdetés

A hegyimentő szerint igazából meglepő, hogy a férfi túlélte a több mint egyhetes hegyi kalandot, a túlésése vélhetően annak köszönhető, hogy közben bőségesen fogyasztott az útjába kerülő erdei gyümölcsökből, és forrásvizet ivott.

Az illetékesek egyébként ismét csak megragadták az alkalmat, hogy figyelmeztessék a nagyérdeműt a hegyi túrázás veszélyeire.

Különösen ilyenkor, kora ősszel ugyanis sokan vágnak neki a hegyoldalaknak, hogy az erdőkben gombásszanak.

A hegyimentők arra kérnek mindenkit, hogy ha gombászni indul, előzetesen tájékoztassa a családtagjait arról, hova megy, és mennyi időt akar ott tölteni.

Emellett az is fontos, hogy vigyen magával esőkabátot, valamint legalább egy-két napra elegendő élelmet és vizet.

Hirdetés