Elsejétől kiülhetünk a teraszra a 3 legjobb barátunkkal, sőt a tengerre is elmehetünk nyilatkozat nélkül

Klaus Iohannis azt üzente: még szabadtéri előadásokat is nézhetünk.

Hirdetés

Klaus Iohannis a kormánnyal és Raed Arafattal való egyeztetés után csütörtökön elmondta, hogy a járványnak még messze nincs vége. Ezt mondjuk tudtuk. Szerencsére pár dolgot elmondott az elseje utáni dolgokról is.

Június 1-e után tehát:

  • Megnyitnak a kávéházak, éttermek teraszai. Az asztalok között két méteres távok lesznek, egy asztalnál maximum négy ember ülhet majd – a korábban rebesgetett nyolcchoz képest.
  • A tengerparton is süttethetjük majd a hasunkat, de itt is be kell tartani a távot, a higiéniai szabályokat stb.
  • Helyreáll a nemzetközi közúti és vasúti közlekedés.
  • Nyilatkozat nélkül közlekedhetünk a települések között is.
  • Lehet majd szabadtéri előadásokat tartani maximum 500 nézővel, a megfelelő távolságtartás mellett.
  • Ismét lehet sporteseményeket szervezni, de egyelőre csak nézők nélkül.
  • A képességfelmérő és az érettségi nem online lesz megtartva, hanem élőben, a megfelelő biztonsági intézkedések mellett.
  • A nyolcadikosok képességfelmérője esetében már van egy második dátum azok számára, akik nem tudnak részt venni az igazin karantén, betegség vagy bármi egyéb miatt: június 29.
  • Az érettségire el nem jutók augusztusban pótolhatják a dolgot.

Hirdetés