A szöveg a Mediafax oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Az utóbbi fél évben kiéleződött az országaik identitását védő politikusok és a brüsszeli politikai „globalista” bürokraták közötti harc. Mostanra kialakultak az arcvonalak, a két tábort elválasztó „határok”: az egyik oldalon a közép- és kelet-európai volt kommunista országok állnak, a másikon a nyugati tömb országai – a maguk sajátosságaival, esetről esetre. A harcnak sokkal nagyobb tétje van a felsorakoztatott ürügyeknél, lásd például a szexuális kisebbségek jogainak kiterjesztését szorgalmazó Matić-jelentés által alátámasztott LGBTQ-ügyet. Amellyel szemben Magyarország kitartóan ragaszkodik saját álláspontjához.

A jelentés, amelyet a Dacian Cioloș vezette RENEW Europe csoport kézzel-lábbal támogat, olajat öntött az eddig pislákoló lángokra.

Magyarország tartja a frontot, Brüsszel nagy elkeseredésére.

Varga Judit magyar igazságügyi miniszter kijelentette, hogy „továbbra is megvédjük a haza becsületét, tiszteletben tartjuk a gyermekvédelmi törvényt és nem engedjük meg az LGBTQ-lobbinak, hogy behatoljon a közoktatási intézményeinkbe.”

Itt már nem csak a melegekről és a többi szexuális kisebbségről van szó. Két összeegyeztethetetlen vízió szegül szembe az Európai Unión belül: az egyik „globalista”, amely Brüsszel hatalmának kiterjesztését kívánja a nemzetállamok politikája fölött, a másik pedig meg akarja őrizni az uniós status quo-t és a szubszidiaritás alapvető elvét. Ami nem jelent egyebet, mint az egyes tagállamok belső szuverenitásának tiszteletben tartását, illetve azt, hogy saját maguk döntsenek sorsuk felől.

Az LGBTQ-ürügyből kiindult konfliktus során megásott lövészárkok fokozatosan más volt kommunista országokat is elválasztanak a Brüsszel által szorgalmazott „politikailag korrekt” ideológiáktól, mintegy ösztönös válaszként arra a dirigáló politikára, amelyhez ezek az országok Moszkva gyámkodása és ellenőrzése idején hozzászoktak. Amit Vlagyimir Bukovszkij megjósolt, nevezetesen, hogy

az Európai Unió egyfajta „új Szovjetunióvá” válik, egyáltalán nem áll messze a valóságtól.

Az Európai Bizottság nem ódzkodik attól, hogy e nyugat-kelet konfliktusban bevessen egy kézenfekvő fegyvert: a gazdasági zsarolást. Éppen ezt a vádat fogalmazza meg újabban a konzervatív és reformista európai parlamenti képviselők csoportja, amely szerint Brüsszel „kettős mércét alkalmaz a helyreállítási tervek engedélyezésekor”. A Ryszard Legutko és Raffaele Fitto (az Európai Parlament Európai Konzervatívok és Reformisták csoportjának társelnökei) által aláírt közlemény név szerint említi Dacian Cioloșt, aki az „LGBTQ-direktívák” előtt meghajolni nem akaró országok „megbüntetését” kéri azon a címen, hogy nem tartják tiszteletben a „jogállamot”: „Cioloș úr megengedi magának, hogy az európaiakat jókra és rosszakra válassza szét, továbbá bűnös szándékkal vádolja a demokratikus módon megválasztott konzervatív kormányokat. Úgy gondoljuk, hogy abban a kérdésben, miszerint mely kormányok érdemlik meg a polgárok bizalmát és melyek nem, a végső döntésnek a polgárok kezében kell maradnia.” A közleményben azt is nyíltan megfogalmazzák, hogy az LGBTQ-jogok nem egyebek puszta ürügynél: „Elég a hamis mantrákból! Világos, hogy itt két teljesen különböző felfogás feszül egymásnak. Számunkra, európai konzervatívok számára minden dolgok mércéjét a jelenlegi EU-szerződések, továbbá országaink és a nemzeti demokráciák szuverenitása jelenti.”

És Románia? Bölcsen hallgat, ami a konfliktust illeti,

Cristian Terheș európai parlamenti képviselő kivételével, aki csatlakozott Legutko és Fitto kollégákhoz. Szó szerint nyakig ülünk az adósságokban, semennyi terünk nem maradt a döntéshozatalra az európai koncert színpadán. A fent leírt konfliktushoz való viszonyulás ráadásul némi hátgerincet is feltételez.

Cîțu miniszterelnök letérdepeltetett bennünket, eladta a jövőnket az ország túladósítása által, a „román” Dacian Cioloș pedig rég eltörölte a határainkat, hagyományainkat és szuverenitásunkat, miáltal betérdepeltünk a sorba, lenyelünk bármely döntést, amelyet a brüsszeli „progresszívek” lenyomnak a torkunkon, amely „progresszívek” élbolyához ő maga is hozzátartozik. A két említett politikus hozzájárult ahhoz, hogy Románia ne számítson többé a szuverenitás és föderalizálás közti háborúban, ahogy ahhoz is, hogy az ország sorsát a közeljövőben (vagyis a 2024-es választásokig, amikor kifejthetjük véleményünket) bárhol eldönthessék, Bukaresten kívül.