Elképesztő felelőtlenség Kolozsváron: egy kanálon osztoztak a hívek a vasárnapi ortodox szentmiséken (VIDEÓ)

Hiába minden figyelmeztetés, az embereket nem lehet féken tartani, de így a járványt is nehéz lesz.

Hirdetés

A szükségállapot, a gyülekezés tiltása és részleges kijárási tilalom sem tántorítja el az ortodox híveket attól, hogy részt vegyenek a miséken, melyeket immár nem a templomokban, hanem a nyílt tereken tartanak.  Vasárnap estétől viszont érvénybe lép egy rendelkezés, ami a nyílt tereken is tiltani fogja az istentiszteleket.

A pópák a koronavírus terjedése ellenére nem változtattak az áldoztatási szertartáson, így ahogy az alábbi felvételeken is látszik, ugyanazzal a kanállal osztják ki a híveknek a borba mártott kenyeret. Az egyház korábban azt mondta, eltekintenek az ikonok megcsókolásának hagyományától, a hívek azt is kérhetik, hogy saját kanállal vegyék magukhoz az úrvacsorát. Nem úgy tűnik, hogy bárki is élt volna a lehetőséggel.

Az első videó a Bocskai (Avram Iancu) téren készült, a második a Meteor utcában, szintén Kolozsváron:

Hirdetés