Elege van a veszélyhelyzetből? Nos, van egy olyan érzésünk, hogy nem ez lesz a kedvenc híre…

Meghosszabbítják, naná.

Hirdetés

Ha minden jól ment volna, akár arról is hírt adhatnánk most, hogy a kormánynak másodszor már nem kell meghosszabbítania az először május, majd másodszor június közepétől harminc napra meghirdetett veszélyhelyzetet, amelyet a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése miatt kellett bevezetni.

Azonban, mint közismert, a legkevésbé sem ment minden jól, sőt egyre rosszabbul mennek a dolgok: hetek óta emelkedik az új fertőzöttek száma, ráadásul amíg a kormány és az ellenzék meg nem egyezik a karanténtörvény elfogadásáról, addig a fertőzöttek akár szabadon flangálhatnak az utcákon. Ezért aztán továbbra is szükségesek az óvintézkedések.

Nalu Tătaru egészségügyi miniszter kedden este, miután részt vett a szenátus jogi bizottságában a karanténtörvényről szóló vitán, bejelentette: a csütörtökön lejáró veszélyhelyzetet meghosszabbítják.

Ehhez először össze kell ülnie az országos vészhelyzeti bizottságnak, és a kormánynak is döntést kell hoznia róla.

Hirdetés

Hogy, hogy nem, a vészhelyzeti bizottság szerdán délután négytől, a kormány pedig fél hattól ül össze.

Sejthetjük, hogy miről döntenek majd.

Hirdetés