A kormány a koronavírus miatt betiltja az ezer főnél nagyobb tömeget megmozgató eseményeket.
Frissítés:
Az első tömegrendezvény, melyet érint a koronavírus miatti korlátozás a március 10-i Székely Szabadság Napja. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint fiegyelmbe veszik a járványügyi hatóságoknak a koronavírus járvány megelőzésére vonatkozó döntését, így a megemlékezés és a felvonulás is elmarad.
A koronavírus terjedésére hivatkozva Magyarországon szombaton jelentették be, hogy bár csak egyedi fertőzések vannak és gócpontok nincsenek, lemondják az idei március 15-ei múzeumkerti nagyünnepséget. A hírre a vidéki városok is sorra jelezték, hogy lefújják az ünnepi eseményeket.
Romániában nem kimondottan a magyar nemzeti ünneppel kapcsolatosan született az a döntés, hogy minden ezer főnél nagyobb tömeget megmozgató eseményt betiltanak, de kétség kívül érinteni fogja a nagyobb erdélyi és partiumi városokban tartandó megemlékezéseket is. Még ha egyelőre ezek szervezői nem tettek közzé semmilyen tájékoztatást ezzel kapcsolatosan.
Ami viszont biztos, hogy a sürgősségi ügyekért felelős szervek és bizottságok ülése után eldőlt:
Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) vezetője és Horațiu Moldovan egészségügyi államtitkár vasárnapi sajtótájékoztatójukon jelentették be a szigorításokat, melyek egyelőre március 31-ig lesznek érvényben, de ha szükséges, akkor meghosszabbítják a korlátozásokat.
https://www.facebook.com/ministeruldeinterne/videos/200527431049292/
A hatóságok azt javasolják a román állampolgároknak, hogy amennyiben tehetik, ne utazzanak a koronavírus által érintett külföldi és romániai régiókba, akik pedig ilyen helyeken tartózkodnak, ne térjenek haza. A koronavírus sújtotta régiókból hazatérő állampolgárok karanténba vagy otthoni elkülönítésbe kerülnek, súlyos büntetésre számíthat, aki ezt megpróbálja eltitkolni a hatóságok elől, és megbetegít más embereket.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
További híreink: előbb az autójába, majd egy boltba szállt bele egy óvatlan sofőr, a meteorológusok pedig ingyen hullámvasutazást jósolnak nekünk a következő hétre.

Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.

További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.