Regine Ounas-Kräusel alapvetően a Die Oberbadische című német lapnak ír tudósításokat kulturális eseményekről. A koronajárvány miatt viszont betiltották a rendezvényeket ott is, így a bevételei igencsak megcsappantak.

Ekkor döntötte el, hogy ideiglenesen és részmunkaidőben elhelyezkedik egy kisebb farmon, ahol epret, spárgát és szamócát kell betakarítani. Regine elmúlt már ötven, így bátor dolog volt ez a részéről, hamar rá is jött, hogy nem véletlenül zömében román és lengyel melósokkal végeztetik a hasonló munkákat.

Mint fogalmazott, ez a munka olyan megterhelő, hogy „csakis a tapasztalt kelet-európai munkások tudják elvégezni”.

Például csak ők tudják tartani a 40 font (több mint 18 kiló) eper/óra követelményt, azoknak a németeknek, akik hozzá hasonlóan a válság miatt kényszerültek erre a melóra esélyük sem volt teljesíteni ezt az elvárást. (Egyik kolléga meg is jegyezte, hogy az ilyen munkákat eddig is a rabszolgák végezték, és hát most is.)

Élménybeszámolójában azt is írta, hogy a kis fischingeni farmon ahol dolgozott, normális körülmények között nyaranta 18–20 kelet-európai szezonmunkás dolgozik, idén Romániából nyolcan érkeztek.

A román munkások alig beszélnek németül, pedig van, aki már 15 éve jár oda melózni.

Egyiküktől kapott egyszer egy almát is, így megtanulta, hogy van a „köszönöm” románul.

Időközben Németországban kezd visszazökkenni az élet a régi kerékvágásba, Regine Ounas-Kräusel is visszatért eredeti foglalkozásához.

A kelet-európaiak meg majd leszedik az epret.