Egy erdélyi városban már a halottasházban sincs hely a koronavírus miatt

Áthidaló megoldásra van szükség.

Hirdetés

Egyre nehezebb helyzetbe kerül a Szeben megyei egészségügy: a megyében, illetve a megyeszékhelyen, Nagyszebenben annyira berobbant a koronavírus-járvány, hogy már a város anatómiai patológiai intézetének halottasháza is betelt.

A helyzetet az egyik helyi cég segítségével próbálják orvosolni, amely egy, a járványtani előírásoknak megfelelő konténert bocsátott az intézmény rendelkezésére.

A továbbiakban itt tárolják majd a koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunyt páciensek holttestét.

A megyében annak nyomán vált kritikussá a helyzet, hogy az elmúlt héten olyan napok is voltak, amikor tízen vagy tizenöten hunytak el a kór szövődményeiben.

A probléma másik oka, hogy az intézménynek otthont adó épület – amelyben az igazságügyi orvostani intézet is működik – meglehetősen szűkös, a halottasház kapacitása 10-12 fő.

Hirdetés

Szeben megye egyébként a legfertőzöttebbek közé tartozik, kedden majdnem 7 ezrelékes volt a fertőzöttségi arány, míg Nagyszebenben ennél is nagyobb, 11 ezrelékes.

Emiatt van olyan kórház, ahol a koronavírusos betegek ápolására elkülönített helyek is beteltek: a szebeni sürgősségi kórházban mind a 177 ágy foglalt – úgy, hogy néhány hete ezen a problémán is konténerek üzembe állításával próbáltak segíteni.

Hirdetés