Illusztráció

Egy egész juhnyájat tarolt le a vonat Ploieşti mellett, a juhász is életét vesztette

Bizarr vonatbaleset történt vasárnap este, melynek áldozata egy juhász és 17 birka.

Hirdetés

Vonatsíneken terelte át juhait vasárnap este egy juhász a Prahova megyei Buda és Ploieşti nyugati vasútállomása között, ami végzetesnek bizonyult mind a 60 éves férfi, mind 17 juh és egy kecske számára. A Bukarest és Brassó között közlekedő 3012-es számú vonat mozdonyvezetője nem tudott időben lefékezni, hogy elkerülje a gázolást, így a juhász és a nyáj jelentős része is vonat alá került.

A helyszínre a Parhova megyei katasztrófavédelem több egységét is riasztották: tűzoltókat, rohammentősöket és a roncsvágáshoz szükséges műszaki mentőket. Az említett szakaszon jó ideig leállt a vasúti forgalom. A vonaton utazó 13 személynek nem lett baja, de a juhász életét már nem tudták megmenteni.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indított eljárást.

Nem először fordul elő, hogy egész juhnyájat gázol el a vonat Romániában, ugyanakkor a vonatbalesetek is meglehetősen gyakoriak. A vasúti infrastruktúra siralmas állapota, a vadátjárók hiánya, és emberi mulasztás – például részeg mozdonyvezetők – egyaránt közre játszik ebben. Jelen esetben nem tisztázottak még a körülmények.

Hirdetés