Egy bűnbanda tagjai úgy gyűjtötték a pénzt, hogy azt állították, isteni képességekkel rendelkeznek

Elképesztő, de ezzel a hülye dumával is sikerült bezsebelniük több százezer lejt.

Hirdetés

A rendőrégi hírekben rendszeresen felbukkannak még olyan szélhámos csalók, akik tisztán látóknak és boszorkányoknak nevezik magukat, és azzal keresik meg áldozataikat, hogy különböző szertartások révén bármilyen problémát megoldanak, aztán persze lebuknak szépen.

Azt hittük nincsenek ennél hajmeresztőbb módszerek? Naná, hogy vannak: Prahova megyében például négy olyan csalót állított elő a rendőrség, akik azzal házaltak, hogy

Istentől kapott képességekkel rendelkeznek, és gyakorlatilag bármilyen problémát képesek megoldani.

A hír nem szól arról, hogy a „csodatevők” például a koronavírust távol tudják-e tartani a fizetőképes állampolgároktól, az viszont kiderült, hogy legalább 17 hiszékeny embert csaptak be a megyében, akiktől legalább 200 ezer lejt zsebeltek be.

Nyilván felmerülhet a kérdés, a rendőrség mégis hogyan ellenőrizte le, hogy a vádlottak rendelkeznek-e isteni képességekkel.

Nem kizárt, hogy megnézték, tudnak-e vízen járni,

ennél viszont biztosabb, hogy a becsapott állampolgárok időközben rájöttek, hiába fizettek valami hatalmas változásért, az nem akart bekövetkezni. Két nőről és két férfiről van szó amúgy, akiket a Fennvaló sem tudott megmenteni a többrendbeli csalás miatt indított bűnvádi eljárástól.

Hirdetés