// 2026. szeptember 1., kedd // Egyed, Egon

Drágám, a kölykök képernyőfüggők lettek. Hogyan védhetik meg a szülők a gyereket az okostelefontól?

// HIRDETÉS

Személyiségrombolás, a beszédkészség akadályozása, agresszió, telefon-nyak, SMS hüvelykujj – csak néhány kulcsszó abból a problémahalmazból, amelyet az internet és az okoseszközök túlzott használata eredményez, és amiknek a gyerekek a legkitettebbek.

Ha röviden össze akarnánk foglalni a képernyőfüggőségről, az internet és a modern technika gyerekekre, fiatalokra gyakorolt hatásáról való legfrissebb tapasztalatokat, az valahogy így festene:

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Ennél kicsit bővebben és szakszerűbben Ráduly-Zörgő Éva logopédus, nevelési szakpszichológus foglalta össze a témát a kolozsvári Onisifor Ghibu Elméleti Líceumban A képernyő bűvöletében – Mit tehetnek a szülők? címmel megtartott szerdai előadásában.

A szakember azzal kezdte, hogy egy nappal korábban, február 6-ikán volt a képernyőmentes világnap, és hát kiderült, hogy senki sem tartotta meg a jelenlévők közül ezt a világnapot, hiszen

az okostelefon és az internet annyira az életünk szerves részévé vált, hogy egyszerűen nem tudunk élni nélkülük.

Ugyanez sajnos a gyerekekre is hatványozottan igaz napjainkban, olyannyira, hogy sokuknál komoly képernyőfüggőség alakul ki. Dél-Koreában például már egy évtizeddel ezelőtt az egyik legsúlyosabb közegészségügyi kérdéssé nyilvánították az internetfüggőséget, miután tucatnyi ember meghalt internetkávézókban; azóta külön internetfüggőkkel foglalkozó kórházakat is létrehoztak. Ráduly-Zörgő Éva egy rövid videót is levetített egy ilyen kórházban kezelt kislányról, amint elvonási tünetektől kínozva vonaglik egy kórházi ágyon infúzióval a karjában.

A tüneteket tekintve ugyanis nagyon hasonló dolgok zajlanak le ilyenkor az érintettek szervezetében, mint a drogelvonáskor, ami nagyon ijesztő.

Az okostelefonok, tabletek világában pedig ez a probléma egyre aggasztóbbá válik, és nem meglepő, hogy éppen a gyerekek vannak a legnagyobb veszélyben a modern technika személyiségromboló hatásaival szemben.

De mit tehetnek a szülők?

A kérdés mindennek tükrében egyre nyomasztóbb, hiszen egy merőben új problémáról van szó, egyelőre a szakemberek is csak tapogatóznak.

Rögtön az elején fontos leszögezni, hogy

az okoseszközöket és a különféle applikációkat eleve úgy tervezik meg, hogy függőséget okozzanak

– hiszen ebből szerzik a pénzt azok, akik létrehozzák azt a csalóka, virtuális világot, ami végső soron teljesen el tudja ragadni a valóságtól azt, aki óvatlanul bánik vele.

Természetesen a modern eszközök nagyban meg is könnyítik az életünket, a gyerekeket sem lehet teljesen eltiltani a használatuktól, hiszen a tanulásban is hasznos az internet. De még ezt az időt is érdemes okosan szabályozni, határt szabni neki, hiszen egy fejlődő szervezetre brutális következményei lehetnek, ha a gyerek egész nap a képernyő előtt görnyed ahelyett, hogy a szabadban szaladgálna, és megtanulná a szociális érintkezés egészséges alapjait a közös „offline” játék során.

Már önmagában az is ijesztő, hogy napjainkban az online kifejezés analógiájára offline-nak nevezzük azt, amit régebben még valóságként emlegettünk.

Az eredetileg marketingfogásként ismételgetett frázis – miszerint az interneten, az okoskészüléken keresztül az egész világ beáramlik a (gyerek)szobába – pedig legalább annyi veszélyt rejt magában, mint amennyire csábítóan hangzik első hallásra. Példaként Ráduly-Zörgő Éva egy konkrét esetet elevenített fel a praxisából: egy 13 éves kolozsvári kislány megismerkedett az interneten egy állítólagos Vaslui megyei kortársával, akivel egy idő után abban is megegyeztek, hogy találkozni fognak az egyik kincses városi bevásárlóközpontban. Amikor a rémült szülők megkérdezték, hogy mi legyen, a szakember azt tanácsolta, hogy semmiképpen ne tiltsák meg a találkozót, de ragaszkodjanak hozzá, hogy elkísérhessék a lányukat. Érdekes módon a Vaslui megyei csetbarátnő erre a hírre visszamondta a találkát, mert hirtelen „nem volt ideje”.

És egy másik valós történet: a szülők felfedezték, hogy a kislányuknak „vannak gyanús kapcsolatai” az interneten, így aztán elhatározták, hogy megleckéztetik. Egy ismerősük csinált egy hamis profilt, amin keresztül megismerkedett a lánnyal, hogy úgy mondjuk, bevetette a „vaslui lány” metódust, majd kicsalta a gyanútlan kamaszt egy elhagyatott helyre. Ő persze hazudott a szüleinek arról, hogy hova készül, és megjelent a megbeszélt helyen a megbeszélt időben. A helyszínen azonban a „felbérelt” ismerős várta, aki befogta a száját és berántotta egy furgonba. Ahol azonban a szülei várták, akik elmagyarázták neki, miért veszélyesek az ilyen találkák.

Ki ne szeretne magának ilyen szülőket…

Érdekes azonban, hogy az internetfüggő gyerekek gyakran hozzák fel saját mentségükre, hogy

a neten mindig találnak valakit, aki meghallgatja a problémáikat, még ha azok vadidegenek is.

Így aztán Ráduly-Zörgő Éva azt tanácsolja a szülőknek, hogy „tartsák nyitva a csatornákat” a gyerekeik felé, hallgassák meg őket, legyenek türelmesek, megértők velük, hogy ne üldözzék őket a türelmetlenségükkel holmi Vaslui megyei „kislányokhoz”.

Az egyik kulcskérdés, hogy naponta mennyi időt engedélyezzenek a szülők a gyerekeiknek internethasználatra. Nos, kétéves korig egyáltalán nem lenne szabad okostelefont adni a gyerek kezébe – ezzel szemben egy amerikai felmérés szerint

a másfél évesek 80 százaléka már kütyüzik.

Nálunk nincs erről reprezentatív felmérés, de itt sem lehet sokkal jobb a helyzet. A szülők gyakran azzal mentegetőznek, hogy a gyerek nem hajlandó rendesen enni, ha nem nézhet közben valami gagyi rajzfilmet a telefonon. A szakember azonban felhívta rá a figyelmet, hogy sok gyerek régen sem volt evőbajnok, csak akkor még katonákat, sajtvonatot csináltak nekik a szülők vagy élő szóban meséltek nekik, hogy ezzel meghozzák a kedvüket az evéshez. Mennyivel egyszerűbb ma megnyomni a lejátszás gombot…

Ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy

a túlzott képernyőhasználat visszaveti a gyerek fejlődését:

egyrészt, mivel vizuálisan is látja az illető mesét, nem kell a képzeletére hagyatkoznia, másrészt a beszédkészséget is ronthatja az okostelefon. A szakember elmondta, hogy a szinkronos rajzfilmek mennyire összezavarhatják a kicsiket, hiszen nem úgy mozog a karakterek szája, ahogy beszélnek. Pedig egy gyerek a szájmozgást is figyeli, azt is utánozni próbálja… Konkrét kutatás is igazolta, hogy a másfél év alattiaknál a megkésett beszédfejlődés esélyeit nagyban növeli, ha naponta egy óránál többet bámulják a képernyőt.

Nagy probléma az is, hogy a gyerekek egyre korábban kapnak saját okostelefont. 2017-ben átlagosan 10,3 év volt ez a kor, ma már valószínűleg még rosszabb a helyzet, hiszen „kisírják” maguknak a szülőktől.

Ha az osztály 80 százalékának már van okostelefonja, akkor ciki, ha neked nincs.

Így aztán nagyon korán, akár már 9 éveseknél kialakulnak a függőségnek olyan jelei, mint az úgynevezett FOMO, a „kimaradok valamiből” (angolul: fear of missing out) fóbia, ha például olyan helyen vannak, ahol nincs wifi.

Ilyen feltételek mellett az sem meglepő, hogy ma már 5 gyerekből 1 valamiféle internetes zaklatás áldozatává válik. Az extrém példákat láttuk a Momo-jelenség vagy éppen a Kék bálna kihívás kapcsán – az ilyen extrém zaklatások gyakran tragikus végkifejlethez vezethetnek.

Az agresszív játékok és egyáltalán a társas létezés, az emberi interakciók hiánya személyiségzavarok kialakulásához, az empátia hiányához vezethetnek. De a lelki következmények mellett

a testi elváltozások is egyre gyakoribbak a túlzásba vitt okostelefon-használat következményeképpen:

sokaknál úgynevezett telefon-nyak alakul ki, vagyis konkrétan meggörbül a nyak, a hátgerinc a nem megfelelő testhelyzet miatt, de az SMS hüvelykujj is egyre elterjedtebb: a hüvelykujj ízületei gyakran begyulladnak a sok pötyögéstől.

Ráduly-Zörgő Éva elsősorban azt tanácsolja a szülőknek, hogy következetes szabályokat vezessenek be az okoskészülékek használata terén a csemetéiknek. Két éves kor alatt – amint már szó volt róla – egyáltalán nem szabad nekik ilyen eszközöket adni, a 2–5 éveseknek naponta maximum egy, a 6–12 éveseknek két órát engedélyezzünk. Emellett igyekezzünk szórakoztató, vonzó alternatív programokkal elvonni őket a készülékektől – ám ezekben a programokban (legyen az kirándulás, társasjáték, sport vagy bármi egyéb „offline” tevékenység) a szülőknek is részt kell venniük.

A szülők jó példája ugyanis kulcsfontosságú, hiszen a gyerekek a felnőttek viselkedését utánozzák:

az a gyerek, aki folyton azt látja, hogy a szülei a telefonjukon lógnak, maga is ezt a viselkedésmintát fogja megtanulni.

Hasznos szabályok lehetnek:

  • használat után a gyerek tegye el a készüléket, hogy ne ingerelje további használatra,

  • a gyerekszobában ne legyen semmilyen kütyü, hiszen a kicsik akár éjjel is képesek felkelni, hogy netezhessenek, az alváshiány pedig pusztító a fejlődő szervezet számára,

  • a kicsik használják a készüléket a szülőkkel együtt – így később meg is beszélhetik a látottakat,

  • szervezzünk kütyümentes napokat – az egész családnak,

  • a gyerekek telefonját a szülők szobájában kell feltölteni,

  • az is hasznos lehet, ha a gyerek különféle apróbb feladatok elvégzésével (például a szobája kitakarításával) érdemli ki a telefonhasználat jogát,

  • az iskolai feladatok mindig előnyt kell élvezzenek a „telózással” szemben,

  • be kell vezetni az úgynevezett nyitott ajtó szabályt – hogy a szülő rá tudjon nézni, mit böngészik a neten a gyerek,

  • meg kell dicsérni a lurkót, ha betartja a szabályokat,

  • és a már említett közös programok szervezése is segíthet, hiszen a képernyő nem helyettesíti a családot.

Ezek persze csak tippek, igazából minden családban ki kell alakítani a saját járható utat a gyerek(ek) igényeinek megfelelően. Ami egyáltalán nem könnyű, hiszen a technológia fejlődésével a gyereknevelés is egyre bonyolultabb lesz, a fiatalok pedig egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve.

Mint ahogy a felnőttek is, hiszen ne higgyük, hogy mi immunisak vagyunk a képernyőfüggőséggel szemben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

// még több főtér.ro
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
2026. augusztus 31., hétfő

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
2026. augusztus 31., hétfő

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”
2026. augusztus 21., péntek

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”
2026. augusztus 21., péntek

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
2026. augusztus 10., hétfő

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
2026. augusztus 10., hétfő

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS