Depresszióval és lelki sérelmekkel magyarázta a férfi, miért rabolt ki 27 gyógyszertárat

A rablássorozat mögött szerelmi csalódás áll – legalábbis az elkövető ezzel védekezik.

Hirdetés

Meglepő módon magyarázta egy román férfi, miért rabolt sorra legalább 27 gyógyszertárat: szerelmi bánat gyötörte.

A rablások még 2021-ben történtek 6 városban. A módszer mindig faék egyszerűségű volt: az elkövető betörte a kirakatot vagy az üvegajtót, kirámolta a kasszát, majd kereket oldott a zsákmánnyal. Végül a legutolsó akcióját sikeresen rögzítették a biztonsági kamerák, az elkövető DNS-ét is megtalálták a tetthelyen, így a rendőrök már könnyen fülön csípték.

A férfi beismerte a rablásokat, ám a bíróságon olyan enyhítő körülményekről számolt be, amire a bíró aligha számított. Mint mondta, 30 évnyi házasság után faképnél hagyta a felesége, a depresszió és az átélt lelki szenvedés pedig törvényen kívüli tettekre sarkallták. Az ügyvédje szerint a válás után a férfi utazgatni kezdett Európában, majd, amikor elfogyott a pénze, többnyire alkoholos befolyásoltság alatt rabolni kezdett.

Az ügyész 40 hónap szabadságvesztést kért a szomorú rablóra, ítélet még nem született az ügyben.

Hirdetés