// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

Ciprus elleni győzelemmel hangolt az Eb-re Magyarország

// HIRDETÉS

Egy héttel az Európa-bajnokság kezdette előtt játszotta első felkészülési mérkőzését a magyar fociválogatott, amelyen Schäfer András góljával 1-0-ra legyőzte Ciprust.

Másfél év után ez volt az első nézők előtt vívott hazai meccse a magyar csapatnak, az újpesti Szusza Ferenc-stadionban 8000 szurkoló láthatta a tavalyról elhalasztott Eb-re kijutott válogatottat.

Messze nem a legerősebb összeállításában lépett pályára, hiszen a tornát sérülés miatt kihagyó két klasszis középpályás, Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt mellett ezen a meccsen a két megszokott csatár, Sallai Roland és Szalai Ádám sem játszott, Willi Orbán és Nagy Ádám pedig csak csereként állt be.

Bemutatkozott viszont a válogatottban az NB I idei gólkirálya, Hahn János, valamint Bolla Bendegúz, de a meccs hőse, Schäfer is először volt kezdő. A DAC 22 éves középpályása lőtte az első félidő egyetlen magyar helyzetéből a győztes gólt, a meccs végén pedig tizenegyest harcolt ki, amelyet azonban Nikolics kihagyott. A minimális győzelemmel azonban

így is tíz meccsesre nőtt Magyraország veretlenség sorozata.

Marco Rossi csapata kedden, Írország ellen játszik újabb felkészülési találkozót, szintén Újpesten, majd jöhet az Európa-bajnokság halálcsoportja: június 15-én a címvédő Portugália, 19-én pedig a világbajnok Franciaország lesz az ellenfél a Puskás Arénában, 23-án pedig Németország ellen játszik Münchenben a magyar válogatott.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGRA

Kapusok: Bogdán Ádám, Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig)

Hátvédek: Bolla Bendegúz, Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Botka Endre, Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Kecskés Ákos (FC Lugano), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahce)

Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Holender Filip (Partizan Belgrád), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Loic Nego (Fehérvár), Schäfer András (Dunaszerdahely), Sigér Dávid (Ferencváros).

Támadók: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Fehérvár), Sallai Roland (SC Freiburg), Schön Szabolcs (FC Dallas), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (MTK).

Szövetségi kapitány: Marco Rossi.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro