BMW-vontatással akarta demonstrálni, milyen erős a lova, de vevők helyett a rendőrök kopogtattak

Tordán történt az esztelen állatkínzás.

Hirdetés

Nem kell ahhoz vérzöldnek lenni, hogy az embert felháborítsa az agyatlan, teljesen indokolatlan állatkínzás.

Mint például az, amit egy tordai férfi követett el, aki el akart adni egy lovat.

Ehhez meglehetősen szokatlan marketingakciót talált ki: egy BMW-t akart elvontattatni vele.

Ráadásul nem is úgy, ahogy bármely normális ember tette volna, hanem oldalirányban.

A három évet még be nem töltött szerencsétlen állat persze próbálkozott, kínlódott, de nem bírt a közel két tonnás járművel.

A gazdáját ezzel alaposan felbőszítette, így az ostorral próbálta még több lóerő kifejtésére ösztönözni az állatot.

De hiába: a ló végül kimerülten térdre rogyott.

Hirdetés

És akkor következzék a rész, amely még jobban bizonyítja, mekkora szellemi Csomolungma a tulaj: az állatkínzó akciót egyrészt élőben közvetítette a közösségi oldalán, másrészt utána az elérhetőségét is megadta, hogy megkönnyítse az esetleges vevők dolgát.

Aztán a felháborodás nyomán észbe kapott, és törölte a bejegyzést, de már hiába: miután nyilvánosságra került, a hatóságok is akcióba léptek.

A rendőrség közölte: kivizsgálják az ügyet, és az állatkínzó elnyeri méltó büntetését.

Vélhetően őt nem ostorral verik végig az utcán, de hát egy szép összegű pénzbírság is elég fájdalmas tud lenni.

Hirdetés