Legutóbb három évvel ezelőtt, szintén karácsony előtt pár héttel jártunk Botházi Mária könyvbemutatóján. Ha jól emlékszünk, ugyancsak enyhe téli időjárás volt, de a derűs hangulatot elsősorban a szerző írásainak hangvétele, humorral átszőtt társadalomkritikája szolgáltatta, akárcsak hétfő este, a Vallásszabadság Házában.

A korábbi Boldogság juszt is a tiéd című könyve folytatásaként is tekinthető Biorobotban nagyjából ugyanazokat az élethelyzeteket figurázza ki, a közönség pedig ugyanúgy szórakozik rajta, még ha egyes szituációk inkább fullasztóan sírva nevetősek a valóságban (hiszen amikor az anyósék látogatóba érkeznek hozzánk, és emiatt minden erőnkkel a tükörsimára suvickolt tökéletesség látszatára törekszünk, csak kényszerből nevetünk, ha egyáltalán nevetünk).

A két kötet a boldogságra való állandó törekvéstől a biorobot-létig vezet bennünket,

miközben az úton tipikus erdélyi magyar figurákkal találkozunk. A felvillantott történetmorzsák ismerősek lehetnek portálunk olvasói számára, mivel Botházi Mária a Főtér.ro tárcaírója, új kötetében pedig több nálunk is megjelent írása olvasható. A szerzőt Forrai Szerénke, a Kolozsvári Rádió szerkesztője kérdezte, aki szerint komótos, otthonos írások ezek, melyeket nem lehet nem szeretni. Igaz, az adagolásuk során nem árt a fokozatosság elvét követni, ugyanis az egész kötetet végigolvasva a komfortosság eltűnik, s marad helyette a tömény valóság, amit csak a humor old fel.

Aki azt hinné, hogy Botházi Mária saját életét írja meg újra és újra, az téved.

Természetesen merít abból is, de többnyire inkább csak jó megfigyelő. A hétköznapi interakciók során megfigyelt egyszavas érzeteit általában lejegyzi, ezekből születnek később a tárcák. Az erdélyi magyar családok működési elve nagyon hasonló, például aligha van olyan háztartás, ahol egy látogatás híre ne ideges takarításba torkollana. A szerző tapasztalata szerint ez nem mindenhol van így, Franciaországban simán belefér az, hogy a

szanaszét száradó ruhaneműk között fogadjanak egy messziről jött vendéget.

Mitől erdélyi sajátosság az, hogy folyamatosan annak a látszatnak a fenntartására irányítjuk az erőnket, hogy nálunk mindig mindenkor tökéletes rend és béke uralkodik? Ez az egyik olyan visszatérő téma Botházi írásaiban, melynek különböző vetületeit is megismerhetjük. Mint fogalmazott: elég későn, már túl a harmincon találta meg a saját hangját, ezután valahogy mindig ez a témavilág köszönt vissza.

Immár két kötetre elegendő írás született az életérzésből, bár új témák is foglalkoztatják. Több korcsoport lélektanát is felvázolja az új kötetben, a negyvenes háziasszonyok mellett az újabb generáció is felbukkan, például az egyedül élő harmincas nők, a „natúrok”, akik csak biotermékeket használnak, jógacsoportokat látogatnak, és a föld megmentése foglalkoztatja őket. De megjelennek a férfiak is egy-egy tipikus szerepkörben, mint például

a tökéletes karácsonyfát kereső és sikeresen megtaláló Homo Pinopsida Major, azaz a körültekintő férfi.

Ahogy a könyvbemutatón is elhangzott, a kötet rendezőelvévé a biorobot-létünk vált, ami egyszerre egy külső objektív tapasztalat arról, hogy soha semmire nem jut elegendő idő, és egy belső személyes törekvés, mely arra irányul, hogy mi szuperek akarunk lenni. Az állandó megfelelési vágyunkat súlyosbítja, hogy a társadalom elhiteti velünk, lehetséges elérni egy mindenben boldog és kiváló életstílust, miközben erre a szerző szerint esély sincsen. „Folyamatosan azzal szembesülünk, hogy rohadtul sok meló van ebben az egészben, amitől nagyon elfáradunk, biorobotokká válunk, melyek ebben az állandó szorításban élnek” – fogalmazott.

Ezen túlmenően az volt a célja a kötettel, hogy

megmutassa, mennyire nehéz anyának, nőnek, vagy akár apának, férfinak lenni manapság.

A saját életfunkciók fenntartása sem aszerint történik, ahogyan azt a szervezetünk megkívánja: egy anya soha nem akkor eszik, alszik, pihen, amikor akar, hanem akkor, amikor már a családját ellátta. Ez nem rossz vagy jó, a szerző nem foglal állást, mindössze azt szeretné, ha tudatosítanánk, hogy ez nem annyira természetes. Ezt az emberfeletti munkát tisztelni kell, a legalapvetőbb szinteken is. Ha a gyerek arra panaszkodik az óvodában, hogy anyu már megint bundás kenyeret pakolt uzsonnának, akkor ne kacagjon ezen az óvónő, hanem magyarázza el a gyermeknek, milyen nagyszerű dolog, hogy az anyja korán kelt a tízórai elkészítéséhez. Botházi arra is igyekszik rávilágítani, hogy az erdélyi nők magas szinten űzik a feladatok elbagatellizálását: ha valaki megdicséri a tortájukat, azonnal elhárítják a dicséretet azzal, hogy nem volt nagy dolog az elkészítése. Pedig,

igenis nagy dolog az, ha valaki időt szán arra, hogy egy tortával lepje meg a családot.

Való igaz, hogy soha nem voltak még olyan jó helyzetben az erdélyi nők, mint napjainkban, de ez csak azt jelenti, hogy korábban annyira rossz volt a helyzetük. Az erdélyi társadalom a közelmúltig túlnyomórészt rurális volt, melyben egy nő csak szégyenként élhette meg a nőiségét, és azért is nyilvános megszégyenítés, sőt bántalmazás járt, ha egy nő visszautasított egy táncfelkérést a bálba. A szégyen alapérzése a szocializmus idején, de napjaink értékválsága közepette sem szűnt meg, sőt újabb réteg került rá, hiszen már a külsejük, családi állapotuk, otthonuk kinézete miatt is megfelelni akarnak a külső elvárásoknak. Botházi Mária szerint

mindez a férfiakat is utolérte, hiszen lehet látni és érezni, hogy ők is szenvednek ettől a „hátizsáktól”.

A legtöbb amit tehetünk, hogy tiszteletet parancsolunk magunknak, ugyanakkor egészen kicsi koruktól kezdve meg kell tanítsuk gyermekeinket arra, hogy türelmesek legyenek, elfogadják azt, hogy anyjuknak is jár szabadidő, ők nem azért vannak, hogy rabszolgaként minden vágyukat teljesítsék. Ráadásul türelemmel a társadalomban is jobban lehet érvényesülni, empatikusabbak, toleránsabbak leszünk, ha türelemmel fordulunk egymás felé, summázott Botházi Mária.

Botházi Mária Biorobot című kötete a Koinónia kiadónál jelent meg. A könyvet Balázs Imre József szerkesztette, a borítótervét Szentes Zágon tervezte. Kolozsváron megvásárolható a Koffer könyvesboltban.

A szerző nálunk megjelent írásait itt olvashatják el.