Azt hitték, véget ért a gyerekpénz-projekt körüli olcsó cirkusz? Á, dehogy, sőt!

Úgy volt, hogy lesz duplázás, aztán úgy volt, hogy nem, aztán mégis lett, de csak majdnem, aztán mégsem lett, csak részben. Vagy valami ilyesmi.

Hirdetés

Micsoda összehangolt lépések! Pár órával azután, hogy Ludovic Orban miniszterelnök egy televíziós interjúban bejelentette, nem egyszerre, hanem öt lépésben fogják megduplázni a gyerekpénzt, Klaus Iohannis is úgy döntött, belecsap a lecsóba.

Az államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek azt a törvényt, amellyel a törvényhozók lenullázták a kormány javaslatát a többlépcsős emelésről. Az indoklás nyilván ugyanaz, amit a liberálisok hónapok óta fújnak: most nincs pénze a kormánynak arra, hogy azonnal 150-ről 300 lejre emelje a pótlékot.

Ludovic Orban csütörtökön azt mondta, az ellenzéki pártok – élen a szociáldemokratákkal – sorozatban gyártották azokat a törvényeket, melyek fedezet nélküli kiadásokat generálnak, és a földbe döngölik a román gazdaságot. A gyerekpénz nevelésének a tekervényes történetét egyre nehezebb követni, mi itt és itt írtunk legutóbb egy tömör összefoglalót róla.

Ami egyelőre biztosnak látszik: idén 20 százalékos emelés lesz, a következő lépésre pedig január elsejéig kell majd várni.

Hirdetés