Azt a leborult szivarvégit, mennyit füstöltünk a járványhelyzetben, s a cigigyártók ennek hogy örültek!

Találják ki, melyik vállalat fizette be a legtöbb adót az elmúlt esztendőben?

Hirdetés

Persze örülünk annak, hogy a hálószobákban csodákat művelt a járványhelyzet okozta kényszerű izoláció, annak viszont már annyira nem, hogy közben jelentősen nőttek a cigarettagyártók bevételei, ami egyértelműen rámutat arra, sokan hogyan kezelték a bezártság okozta stresszt.

Az 50 százalékos piaci részesedéssel büszkélkedő British American Tobacco például már az ország legnagyobb adóbefizető vállalatának számít,

csak az elmúlt évben 2 milliárd eurót csöpögtetett be az államkasszába,

s már a tavaly novemberben jelezte, hogy csak az év első kilenc hónapjában 500 millió lejjel többet fizetett be, mint 2019-ben. Megtörténhet persze az is, hogy a járvány okozta korlátozások miatt a feketepiac is sokkal gyengébben teljesített, mint az előző években.

Kíváncsian várunk egyébként egy friss felmérést a dohányzók számáról is, addig érjük be a 2019-essel, mely szerint

mintegy 5,6 millióan gyújtanak rá napi rendszerességgel Romániában.

Eléggé valószínű, hogy járványhelyzet okozta stressz miatt ez a szám tovább növekedett, nem beszélve az alkoholfogyasztásról. Az idézett felmérés szerint míg 2011-ben a 15 évnél idősebb lakosság 26,8 százaléka dohányzott rendszeresen, ez az érték két évvel ezelőtt már 30,7 százalékra emelkedett.

Hirdetés