// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az ötödik hullám miatt ismét jön a kötelező utcai maszkviselés, de a textilmaszkoktól érzékeny búcsút kell venni

// HIRDETÉS

Csak a „profi” eszközök engedélyezettek ezután.

Ha már elérkezett a koronavírus-járvány omikron vírusvariáns által okozott ötödik hulláma, a hatóságok is lépnek, és ismét szigorításokat vezetnek be, amelyek reményeik szerint csökkenthetik a fertőzés terjedését.

A katasztrófavédelmi operatív törzs (CNSU) szerdán reggel ült össze, hogy a korlátozásokról döntsön.

A korlátozások közül a legfontosabb, hogy búcsút vehetünk attól, hogy legalább az utcákon szabadon lélegezhetünk: ismét kötelezővé válik a maszkviselés minden nyilvános térben, függetlenül attól, hogy zárt vagy szabadtérről van szó.

Kiemelten fontos ugyanakkor, hogy mostantól nem ajánlják a textilmaszkok használatát, ezek ugyanis ezek nem védenek hatékonyan az omikron variánssal szemben. Így a továbbiakban

azt javasolják, hogy az emberek orvosi, illetve FFP2-es maszkokat hordjanak.

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a kormányülés után azt mondta: nem akarnak senkit drága maszkok hordására kötelezni, csak arról van szó, hogy az orvosi és az FFP2-maszkok sokka hatékonyabban védenek. Azt is elmondta, hogy egyelőre nem terveznek büntetést bevezetni azok ellen, akik nem tartják be a maszkok típusára vonatkozó hatósági ajánlást.

Van néhány kivétel is a maszkviselési kötelezettség alól: nem kell maszkot hordaniuk az 5 évesnél kisebb gyerekeknek, azoknak, akik egyedül tartózkodnak egy irodában, a tévés műsorvezetőknek, illetve vendégeiknek, ha legalább 3 méteres a távolság közöttük, az egyházi szertartásokon a papoknak, illetve a nyilvános rendezvényeken a szónokoknak, ugyanígy háromméteres távolságtartással, valamint azoknak, akik megterhelő körülmények között nehéz fizikai munkával foglalatoskodnak, illetve azoknak, akik sporttevékenységet végeznek.

A maszkviselés mellett az intézmények működését is érintik a rendelkezések.

Így sporteseményeket eleve csak a rendelkezésre álló helyek 50 százalékával lehet szervezni, de ezt is csak akkor, ha az érintett településen a fertőzési ráta kevesebb mint 1 ezrelék az előző 14 napban.

Ha több, akkor csak 30 százalékos kihasználtság engedélyezett.

Emellett csak azok vehetnek részt rajtuk, akik igazolni tudják, hogy oltottak, kevesebb mint 180 napja átestek a fertőzésen, esetleg 72 óránál nem régebbi PCR- vagy 48 óránál nem régebbi negatív antigénteszt-eredményt tudnak felmutatni.

A nézők között biztosítani kell a 2 méteres távolságot.

Ugyanezen rendelkezések érvényesek a mozikra, színházakra és koncerttermekre is.

A vendéglátóhelyeken viszont valamelyest megkönyörültek: esetükben 3 ezrelékig lehet 50 százalékos a kihasználtság, és afölött 30.

Az viszont rájuk is érvényes, hogy csakis védettek – vagyis oltottak, a fertőzésen átesettek vagy negatív teszteredménnyel rendelkezők – mehetnek be.

Az intézmények továbbra is csak este 10 óráig tarthatnak nyitva.

Az új rendelkezések január 8-ától lépnek hatályba.

Eközben az ötödik hullám köszöni szépen, töretlenül hízik: szerdán 4893 új fertőzöttet jelentettek, míg kedden még 3900 volt az új fertőzöttek száma.

A halottak száma ugyanakkor kevesebb: 24 óra alatt 24-en haltak bele a fertőzés szövődményeibe, hat korábbi halott esetében pedig mostanra derült ki, hogy a koronavírus-fertőzés okozta a halálukat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro