A szöveg a Mediafax oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Amikor ég a ház, nem kérdezzük, miért ég és ki játszott a gyufával, ugrunk oltani. Ez az átlagos emberi jóérzés logikája. De van egy másik logika is, amely messze fölötte áll az ilyen apróságoknak, valahol az istenség és a „kisember” között: ez a nérói logika. Eszerint az égő ház felhasználható a kiválóság spektákulumának háttereként.

Klaus Iohannist általában könnyű megfejteni.

Egyszerű, mint egy négyzet. Mély, mint egy plakát a falon.

Néha mégis meg tud lepni. Ám sosem annyira, mint tegnap (a kormány bukása utáni elnöki nyilatkozatra gondol a szerző – a szerk.), amikor a bizalmatlansági indítványt követően a nyilvánosság elé állt. Másra vártam: a Cotroceni-palotában sorra kerülő egyeztetések dátumának száraz bejelentésére. Ehelyett olyan beszédet hallottam, amely Vijulie kisasszonyéira emléketetett.

Egy ideje hozzászoktunk, hogy Violeta Vijulie megjelenik a tévében. Sokan összetévesztik a testvérével, Elena Vijulie–Tănaséval, aki ismert újságíró volt a BBC-nél, aztán a televízióban dolgozott, most pedig a román Szabad Európa rádió online kiadásának igazgatója. A két nővér között azonban semmiféle hasonlóság nincs. A több tucatnyi oldalra rúgó életrajzban gyakran feltüntetett kommunikációs tapasztalatok ellenére Violetának semmiféle hajlama nincs erre. Bármely kérdés, vélemény, amely eltér attól a csomagtól, amellyel Violeta a stúdióba érkezett, falnak ütközik. Vijulie kisasszony egyfajta Ana Paukerre emlékeztet, de karizma nélkül. Ja, és aki Sztálint Cîțuval, Lenint pedig Iohannissal helyettesíti, mint utálata, illetve imádata tárgyát. Bármit mondanak neki, akármilyen logikus is legyen, ő csak mondja a magáét. A két nővér közötti különbségekhez hozzáadódik Violeta aránylag szegényes szókészlete, amelyet az óriás retekkel küzdő népmesei alakok határozottságával kompenzál.

Nos, Iohannisnak sikerült Violeta Vijulie szintjére emelkednie, sőt, helyenként meg is haladja.

Cîțuval tart, hiszen az ő kreatúrája, tehát nem lehet más, mint jó.

Egy jól elvégzett „munka” (értsd, dolog – a szerk.). Ennek alapján Cîțu menesztése a legnagyobb ostobaság, amit a többi politikus tehetett, azok, aik a történelem rossz oldalán állnak. „Szomorú, de igaz”, kezdte az elnök, a tegnapi történtekkel kapcsolatban. Ez volt az egyetlen személyes megjegyzése. Ezek után magára öltötte Vijulie kisasszony szarafánját és támadni kezdte a válság bűnöseit. Az USR-t, természetesen, amely mostantól, akarja, nem akarja, ellenzékben lesz. Az USR ernyője alatt állnak azok az „egyes politikusok”, akik Iohannis szerint felelősek a jelenlegi válságért: „Az USR a kormánykoalíció része volt. Az USR elment és a PSD-vel és az AUR-ral együtt megszavazt a mai bizalmatlansági indítványt. Ezek a tények, a többi politikai diskurzus vagy demagógia, ahogy tetszik.”

A folytatásból az is következtethető, hogy

az USR a hibás azért is, hogy jön a tél:

„Pandémia van, drágul az áram, jön a tél, Romániát kormányozni kell. Valakinek intézkednie kell.” Persze, az uszeristák miatt nincs, aki intézkedjen. És mi jutott Iohannis eszébe, aki eddig a mondatig azt sugallta, hogy azonnali konzultációkba kezd, hogy minél hamarabb talpra állítson egy kormányt, aki majd intézkedik? Annál is inkább, mert Iohannis vádjai és Cîțu korábbi nyilatkozatai arra utalnak, hogy ebből a kormányból kimarad az USR (vagy annak egy része), a PSD (vagy annak egy része), ami kemény dió és komoly egyeztetéseket igényel, amelyekre Cîțu önmagában nem képes. De nem ez történt.

Az történt, hogy… az elnök elmegy.

Elutazik a hétvégén. Rendben, először a már leegyeztetett szlovéniai látogatásra, utána pedig a szokásos heti látogatásra, Szebenbe. Az ország várhat. Az ürügy pedig a következő: „Ez az érett döntések ideje. Érett döntésekre van szükség a politikusok részéről, a politikai pártok részéről.” Ezért gondolkodási időt hagy a pártoknak, hogy „összegyűljenek a belső fórumaikon” (Vijulie igen kifejező nyelvezete ez!), aztán valamikor a jövő héten meghívja őket a Cotroceni-palotába. Amikor „kedve szottyan rá”, ahogy mondani szokás.

Addig csá, Románia! Iohannis tudja és ki is mondja, hogy ég az ország, ám előtte mindenkinek megmutatja, kicsoda is ő. Ez a mi elnökünk. Ahogy ő mondja: „Szomorú, de igaz.”