Pedig pandémia van, drágul az áram, jön a tél, tehát kellene egy kormány, amely intézkedni tud.
A szöveg a Mediafax oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Amikor ég a ház, nem kérdezzük, miért ég és ki játszott a gyufával, ugrunk oltani. Ez az átlagos emberi jóérzés logikája. De van egy másik logika is, amely messze fölötte áll az ilyen apróságoknak, valahol az istenség és a „kisember” között: ez a nérói logika. Eszerint az égő ház felhasználható a kiválóság spektákulumának háttereként.
Klaus Iohannist általában könnyű megfejteni.
Néha mégis meg tud lepni. Ám sosem annyira, mint tegnap (a kormány bukása utáni elnöki nyilatkozatra gondol a szerző – a szerk.), amikor a bizalmatlansági indítványt követően a nyilvánosság elé állt. Másra vártam: a Cotroceni-palotában sorra kerülő egyeztetések dátumának száraz bejelentésére. Ehelyett olyan beszédet hallottam, amely Vijulie kisasszonyéira emléketetett.
Egy ideje hozzászoktunk, hogy Violeta Vijulie megjelenik a tévében. Sokan összetévesztik a testvérével, Elena Vijulie–Tănaséval, aki ismert újságíró volt a BBC-nél, aztán a televízióban dolgozott, most pedig a román Szabad Európa rádió online kiadásának igazgatója. A két nővér között azonban semmiféle hasonlóság nincs. A több tucatnyi oldalra rúgó életrajzban gyakran feltüntetett kommunikációs tapasztalatok ellenére Violetának semmiféle hajlama nincs erre. Bármely kérdés, vélemény, amely eltér attól a csomagtól, amellyel Violeta a stúdióba érkezett, falnak ütközik. Vijulie kisasszony egyfajta Ana Paukerre emlékeztet, de karizma nélkül. Ja, és aki Sztálint Cîțuval, Lenint pedig Iohannissal helyettesíti, mint utálata, illetve imádata tárgyát. Bármit mondanak neki, akármilyen logikus is legyen, ő csak mondja a magáét. A két nővér közötti különbségekhez hozzáadódik Violeta aránylag szegényes szókészlete, amelyet az óriás retekkel küzdő népmesei alakok határozottságával kompenzál.
Nos, Iohannisnak sikerült Violeta Vijulie szintjére emelkednie, sőt, helyenként meg is haladja.
Egy jól elvégzett „munka” (értsd, dolog – a szerk.). Ennek alapján Cîțu menesztése a legnagyobb ostobaság, amit a többi politikus tehetett, azok, aik a történelem rossz oldalán állnak. „Szomorú, de igaz”, kezdte az elnök, a tegnapi történtekkel kapcsolatban. Ez volt az egyetlen személyes megjegyzése. Ezek után magára öltötte Vijulie kisasszony szarafánját és támadni kezdte a válság bűnöseit. Az USR-t, természetesen, amely mostantól, akarja, nem akarja, ellenzékben lesz. Az USR ernyője alatt állnak azok az „egyes politikusok”, akik Iohannis szerint felelősek a jelenlegi válságért: „Az USR a kormánykoalíció része volt. Az USR elment és a PSD-vel és az AUR-ral együtt megszavazt a mai bizalmatlansági indítványt. Ezek a tények, a többi politikai diskurzus vagy demagógia, ahogy tetszik.”
A folytatásból az is következtethető, hogy
„Pandémia van, drágul az áram, jön a tél, Romániát kormányozni kell. Valakinek intézkednie kell.” Persze, az uszeristák miatt nincs, aki intézkedjen. És mi jutott Iohannis eszébe, aki eddig a mondatig azt sugallta, hogy azonnali konzultációkba kezd, hogy minél hamarabb talpra állítson egy kormányt, aki majd intézkedik? Annál is inkább, mert Iohannis vádjai és Cîțu korábbi nyilatkozatai arra utalnak, hogy ebből a kormányból kimarad az USR (vagy annak egy része), a PSD (vagy annak egy része), ami kemény dió és komoly egyeztetéseket igényel, amelyekre Cîțu önmagában nem képes. De nem ez történt.
Elutazik a hétvégén. Rendben, először a már leegyeztetett szlovéniai látogatásra, utána pedig a szokásos heti látogatásra, Szebenbe. Az ország várhat. Az ürügy pedig a következő: „Ez az érett döntések ideje. Érett döntésekre van szükség a politikusok részéről, a politikai pártok részéről.” Ezért gondolkodási időt hagy a pártoknak, hogy „összegyűljenek a belső fórumaikon” (Vijulie igen kifejező nyelvezete ez!), aztán valamikor a jövő héten meghívja őket a Cotroceni-palotába. Amikor „kedve szottyan rá”, ahogy mondani szokás.
Addig csá, Románia! Iohannis tudja és ki is mondja, hogy ég az ország, ám előtte mindenkinek megmutatja, kicsoda is ő. Ez a mi elnökünk. Ahogy ő mondja: „Szomorú, de igaz.”
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.