// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Az oroszok szerint Románián keresztül szállítanak fegyvereket Ukrajnának

// HIRDETÉS

Bukarest persze cáfolja a moszkvai vádakat.

Továbbra is kiemelt szereplőnek számít Románia az Ukrajna ellen zajló orosz invázió kapcsán. És nem csupán azért, mert Ukrajna szomszédjaként több százezres nagyságrendben kellett már eddig is menekülteket ellátnia, hanem azért is, mert az ukrán gabonaexportban is segédkezik.

Éppen emiatt került orosz vádak célkeresztjébe.

Mihail Mizincev vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős orosz tárcaközi koordinációs parancsnokság és a Nemzeti Védelmi Irányító Központ vezetője ugyanis azzal vádolta meg Bukarestet, hogy Románián keresztül szállítanak a nyugati hatalmak fegyvereket Ukrajnának.

Mizincev szerint az eljárás egyszerű: Ukrajna szárazföldi úton, illetve a Dunán, Izmail kikötőjén keresztül szállítja Romániába a gabonát, kukoricát, olajos növényeket és állatokat – eddig összesen mintegy 20 millió tonnát –, majd miután ezeket átrakodják hajókra, a szállítóeszközöket megpakolják fegyverekkel, és így térnek vissza Ukrajnába.

A bukaresti védelmi minisztérium vasárnap cáfolta a vádakat, a tárca szerint

amit az oroszok mondanak, a valóság arcátlan eltorzítása.

Románia azért segédkezik az ukrán mezőgazdasági termékek exportjában, mert az orosz hadiflotta blokád alatt tartja az ukrajnai kikötőket, így az ukrán termékeket átszállítják Konstancára, és ott rakodják át őket hajókra.

Az orosz fegyverszállítási vádak annak fényében súlyosak, hogy múlt héten Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő úgy nyilatkozott: legitim orosz célpontok lehetnek az Ukrajnának fegyvert szállító országok.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro